eur:
388.3
usd:
360.26
bux:
69016.26
2024. május 9. csütörtök Gergely

Hetvenéves lenne John Lennon, emlékeznek a rajongók - videók

Szombaton lenne 70 éves John Lennon. Ha csak a Beatles tagja lett volna, már akkor is a rockzene legnagyobb egyéniségei között emlegetnék nevét. Õ volt a banda esze, az együttes felbomlása után pedig nemcsak zenéjével, de politikai szerepvállalásával is milliók gondolkodását határozta meg. A világon számos rendezvénnyel, sok zenével és a zenészt idéző termékkel emlékeznek a Beatles legendás tagjára.

Yoko Ono, Lennon özvegye és hagyatékának gondozója Izlandon borítja fénybe néhai férje tiszteletére készült Imagine Peace Tower emlékművet, és közös fiukkal, Seannel lép fel az ünnep alkalmából.

Lennon szülővárosában, Liverpoolban a zenész első felesége, Cynthia és fiuk, Julian leplez le egy emlékművet, amelyet a békét hirdető Global Peace Initiative finanszírozott.

A legnagyobb ikon

Az amerikai mozikban pénteken és szombaton mutatják be a Nowhere Boy című filmet, ami Lennon ifjúságát idézi fel. Azokat az időket, amikor még senki sem ismerte a nevét, és még nem állt össze a Beatles együttes. A LennonNYC című dokumentumfilmet New Yorkban vetítik, ahol 1980. december 8-án meggyilkolták. Halálának decemberi, harmincadik évfordulója várhatóan újabb megemlékezési hullámot kelt majd.

"Elég különös jelenség, de a Beatles manapság talán még népszerűbb, mint valaha" - mondta Jerry Goldman, a liverpooli Beatles Story Múzeum igazgatója, aki úgy fogalmazott, hogy a Beatles-tagok közül talán Lennon vált a legnagyobb ikonná.

Imagine, a világhimnusz

"Az Imagine világhimnusz, akárcsak a Give Peace a Chance. Bárhol gyűlnek is össze tiltakozni az emberek, előbb-utóbb belefognak egy Lennon-dalba. Ennek elsősorban a zene az oka, aminek az utóbbi években senki sem tudott a nyomába érni" - magyarázta az igazgató.


A csapat 1970-es feloszlása után sikeres szólókarrierbe fogott - akkor született az Imagine is -, és a vietnami háborúval szembenállás szimbóluma lett.

Lennon zenei hatását senki sem vitatja. Paul McCartney-val együtt ők ketten szerezték a Beatles legtöbb slágerét. Az együttes "életművének" legnagyobb része Lennon nevéhez fűződik, többek között a She Loves You, az I Want to Hold Your Hand és A Hard Day's Night is.

Hagyatéka nyilvánvalóan hatalmas üzlet is. Bírálói gyakorta hányják Ono szemére, hogy pénzre váltja emlékét és elárulja azokat az eszméket, amelyekért egykor közösen küzdöttek. Ono felügyelete alatt jelentek meg Lennon számainak digitálisan felújított változatai - köztük nyolc stúdióalbum és számos újrakevert szám.

Yoko a megviselt, de szerencsés özvegy

"A felújítás érzelmileg nagyon megviselt. Magam mellett éreztem Johnt, de mikor oldalra néztem, csak egy üres szék volt ott. Sírtam, de akkor is az én dolgom volt, hogy hallgassam Johnt, ahogy régen. Tehát szerencsés lány vagyok" - írta az özvegy egy Twitter-bejegyzésben a minap.

Ono felhatalmazta Gibsont, hogy készítsen három különleges akusztikus gitárt 4700 és 15 ezer dollár közötti áron. A Montblanc pedig 27 ezer dolláros, zafírokkal és gyémántokkal díszített Lennon-tollat dobott a piacra. Az özvegy azzal védte Lennon nevének áruba bocsátását, hogy ez a leghatékonyabb módja annak, hogy Lennon és zenéje megmaradjon a köztudatban.

Fia, Sean is azzal mentegetett mikroblogján egy Angliában rosszul elsült autóreklámot, hogy "nem anyagi szándék állt mögötte, egyszerűen csak fenn akarták tartani emlékét a világban".

Tizenöt évesen kezdte

Az 1940. október 9-én született John Lennon volt a Beatles esze, az együttes felbomlása után pedig nemcsak zenéjével, de politikai szerepvállalásával is milliók gondolkodását határozta meg.

Apja korán kisétált életéből, anyja csak "át-átsuhant" zaklatott liverpooli gyermekkorán, így nagynénje nevelte fel. Kamaszkora csupa lázadás volt, tizenöt évesen kezdte az amerikai rock and roll zenét játszani, saját képére formálni. Tizenhat évesen ismerkedett meg Paul McCartney-val, akivel aztán a zenetörténet legsikeresebb szerzőpárosát alkották. Hamarosan együttest is alapítottak, amelyhez csatlakozott George Harrison is. A nagy négyes az utolsó taggal, Ringo Starr-ral a kemény és sikertelen hamburgi évek után, a befutás küszöbén egészült ki.

Yesterday, a rekorder

A Beatles minden kétséget kizáróan a legnagyobb hatású együttes a könnyűzene történetében, zenéjükön rajongók és zenészek nemzedékei nőttek fel, Magyarországon egy generáció az ő dalaikból tanult meg angolul. Szerzeményeiket sokan dolgozták fel és át, a Yesterday több mint 1600 változatban létezik, ezzel bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe is. 



Jellemző, hogy még 2000-ben is a toplista élére tudott kerülni a Beatles egykori listavezető dalait tartalmazó album, és máig ez minden idők leggyorsabban fogyó lemeze.

Bonyolultabb zene, bomlasztó feszültség

A Beatles zenéje egyre bonyolultabb és elvontabb lett, 1966-ban a turnézással is leálltak - ezzel párhuzamosan nőtt a feszültség a tagok, mindenekelőtt John és Paul között. A viszony azután kezdett elmérgesedni, hogy Lennon megismerkedett Yoko Onóval, akinek hatására a közélet felé fordult, a társadalmi igazságtalanságok ellen emelte fel szavát. Formailag még a Beatles tagja volt, amikor megjelentette Give Peace A Chance című dalát, amely a békemozgalmak himnusza lett.

A Beatles története 1970-ben véget ért, a tagok közül szólóban Lennon futotta be a legváltozatosabb zenei karriert. Tucatnyi albumot adott ki, ezek között akad nehezen befogadható kísérleti zene, de olyan remekművek is, mint a John Lennon/Plastic Ono Band című lemezen hallható Mother, az egy évvel későbbi Imagine vagy a Happy Xmas (War Is Over).

Akta készült az FBI-nál

Életét akkor már Amerikában élte, ahová csak nehezen nyert bebocsáttatást, az FBI aktát is vezetett a "megbízhatatlan" zenészről. Már szinte menekült a Beatles legendája elől, soha nem volt hajlandó arra, hogy ismét régi társaival lépjen fel, bármennyi pénzt is kínáltak neki. Lennon a hetvenes évek második felében évekre eltűnt a nyilvánosság elől, "kispapa" lett, fiát nevelte.

Õrült végzet

1980-ban tervekkel és energiával telve lépett a közönség elé, megjelent Double Fantasy című lemeze, interjúk sorát adta, turnét tervezett. Ebből azonban már nem lett semmi, 1980. december 8-án New York-i otthona előtt lelőtte egy őrült rajongója.

Alakja és legendája halála óta még nagyobbra nőtt. Örökségével özvegye, Yoko sáfárkodik, méghozzá igen hatékonyan. Lennon kiadatlan felvételeiből több album jelent meg, újra kiadták groteszk írásait, számos kiállítást rendeztek rajzaiból.

Címlapról ajánljuk
Hszi Csin-ping: Kína támogatni fogja Magyarországot, hogy nagyobb szerepet játsszon az EU-ban

Hszi Csin-ping: Kína támogatni fogja Magyarországot, hogy nagyobb szerepet játsszon az EU-ban

Orbán Viktor miniszterelnök csütörtök délután fogadta a Kínai Népköztársaság elnökét, Hszi Csin-pinget. A tárgyalások után az előzetes hírek szerint mintegy másfél tucat megállapodást írtak alá, majd sajtónyilatkozatot tett a két vezető. Orbán Viktor felsorolta az ágazatokat, amelyekben megállapodások jöttek létre. Hszi Csin-ping kiemelte: stratégiai partnerséget köt a két ország, amellyel arany útra terelik a kínai–magyar kapcsolatokat.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.10. péntek, 18:00
Such György a Magyar Jégkorong Szövetség elnöke
Erdély Csanád a magyar jégkorong-válogatott csapatkapitánya
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×