Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig
A KLM holland légitársaságnak a dél-afrikai Johannesburgból érkező gépe az amszterdami Schiphol repülőtéren 2021. november 27-én. A holland hatóságok a Dél-Afrikából érkezettek közül 61 utast elkülönítettek, mert az új koronavírussal fertőződtek meg. Dél-Afrikában a közelmúltban azonosították az új koronavírus, újabb változatát, az omikront, de az egyelőre nem derült ki, a karanténba helyezett utasok szervezetébe ez a variáns került-e be.
Nyitókép: MTI/EPA/ANP/Sem van der Wal

Lecsap a Ciarán vihar: már budapesti repülőjáratokat is érint

A KLM óvatosságból tömegesen törli csütörtöki járatait.

November 2-án, csütörtökön vonul át Hollandia felett a száz kilométer per órásnál is erősebb széllökésekkel érkező Ciarán viharciklon, emiatt tömeges járattörléseket jelentett be a KLM, ami három érkező és induló budapesti járatot is érint – írja az airportal.hu.

Az óriási szél első sorban a földi kiszolgálásban dolgozók biztonságát veszélyezteti, emiatt döntöttek számos érkező és induló járatuk törlése mellett a kora délutáni óráktól a nap végéig. Az érintett utasokat értesítették, átfoglalják más járatokra, vagy visszatérítik számukra a repülőjegyük árát.

A Budapest Airport járatinformációs rendszere szerint a KLM törölte a menetrend szerint 15.05-kor, 16.15-kor és a 23.05-kor érkező, KL 1979-es, 1797-es és 1981-es számú járatokat, valamint az Amszterdamba 12:.0-kor, 15.35-kor és 17.05-kor visszainduló, KL 1976, 1980 és 1978-as járatokat.

A KLM a téli menetrendben napi négy, azaz hetente összesen 28 járatot üzemeltet Amszterdam és Budapest között a téli menetrendi időszakban.

Címlapról ajánljuk

Lemondott a fideszes képviselő, izgalmas politikai csata jön Budapest mellett

December 20-án időközi önkormányzati választást tartanak Dunakeszi 7. számú választókerületében, miután a körzetet 13 és fél évig képviselő kormánypárti Benkő Tamás lemondott mandátumáról. Bár a városvezetést stabil Fidesz–KDNP többség alkotja, érdekes lesz, hogy miképpen alakultak az erőviszonyok két és fél év után.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×