Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 16. péntek Gusztáv
Recep Tayyip Erdogan török elnök beszél a járási elöljárók részére rendezett tanácskozáson az ankarai államfői palotában 2019. október 24-én. Erdogan ismét azzal fenyegette meg az Európai Uniót, hogy amikor eljön az ideje, országa megnyitja a kapukat a menekültek előtt Nyugat felé. A török hadsereg október 9-én offenzívát indított az Észak-Szíriában harcoló kurd milíciák ellen.
Nyitókép: MTI/AP/Elnöki sajtószolgálat

Újabb török-görög konfliktus robbant ki

Török harci repülőgépek megsértették a görög légteret pénteken az északkeleti országrészben fekvő Alekszandropolisz térségében - jelentette be a görög külügyminisztérium.

A tárca közlése szerint a török gépek mintegy 2,5 kilométerre megközelítették a várost, amelynek kikötőjében egy amerikai támaszpont is működik. A minisztérium "a nemzeti szuverenitás párját ritkító megsértéséről" és "a török provokációk egyértelmű eszkalációjáról" beszélt.

A közlemény szerint Törökország cselekménye aláássa a NATO összetartását és célkitűzéseit, és egyértelmű veszélyt jelent az Európai Unióra is, mivel Alekszandropolisz a szövetségesek egyik fontos csomópontja. Athén a történtek miatt tiltakozását fejezte ki a török nagykövetnél, s tájékoztatta az ügyről az EU-t, a NATO-t és az ENSZ-t.

Az alekszandropoliszi kikötőben működő amerikai támaszponton keresztül mindössze néhány óra alatt lehet eljuttatni Ukrajna határához a katonai segélynek szánt hadifelszereléseket. Az Egyesült Államok ezzel megkerüli a Dardanellák tengerszorost és a Boszporuszt.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×