Infostart.hu
eur:
385.94
usd:
331.43
bux:
119395.26
2026. január 14. szerda Bódog
Nyitókép: Pixabay

Peking és Moszkva a Holdon is közösködik

Egy nemzetközi tudományos holdbázis létrehozásáról jött létre orosz-kínai kormányközi memorandum Dmitrij Rogozin, a Roszkoszmosz és Csang Ko-csien, a Kínai Nemzeti Űrhivatal vezetőjének videokonferenciáján.

A dokumentumot a két ország közötti űrkutatási egyezmény alapján készítették elő. Az orosz kormány február 12-én tett javaslatot a memorandum aláírására, az erről szóló rendeletet Mihail Misusztyin miniszterelnök írta alá.

A Roszkoszmosz január 25-én közölte, hogy kilép a Gateway elnevezésű amerikai holdkutatási projektből, mivel meglátása szerint ezen belül az együttműködés nem az egyenlőség elvei szerint alakul, de kész a szakmai párbeszéd folytatására az Egyesült Államokkal.

"Amit a NASA most a Holdon akar megvalósítani, az egy amerikai projekt, külső partnerek korlátozott részvételével. Számunkra ez nem érdekes" - írta akkor Rogozin, egyúttal a Nemzetközi Űrállomás üzemeltetésének keretei között való nemzetközi együttműködés alapelveit ajánlva az amerikai űrkutatási ügynökség figyelmébe.

Rogozin emlékeztetett rá, hogy

Oroszországnak saját, idén induló holdkutatási programja van, és 2028-tól emberes Hold-program beindítását tervezi.

Kifejezte reményét, hogy az amerikai fél mérlegelni fogja azt az orosz javaslatot, hogy a Hold körül keringő állomás egyik zsilipjét tegyék alkalmassá az orosz Orjol űrhajó kapcsolódására és az összetett rendszereknek a távoli világűrben való duplikálására.

Dmitrij Rogozin tavaly júliusban jelentette be, hogy Oroszország és Kína megvitatta az űrkutatásban, egyebek között egy tudományos holdbázis lehetséges létrehozásában folytatott együttműködés kérdéseit. Mint mondta, a felek megállapodtak, hogy elkezdik elképzeléseik egyeztetését, és a Holdon létrehozandó bázis projektje nyitva áll mindenki, így az amerikaiak előtt is.

Címlapról ajánljuk
A német vasút friss ellensége: „a sík terep”

A német vasút friss ellensége: „a sík terep”

Nyáron a hőség, télen a hó. A közös nevező a szélsőséges időjárás, amelynek következtében a nagy hagyományokkal rendelkező német vasút, a Deutsche Bahn a legnépszerűbből a legnépszerűtlenebb tömegközlekedési eszközzé vált. A politika és a szakmai szövetségek most magyarázatot követelnek.

Kaiser Ferenc a sorkatonaságról: nem ördögtől való dolog, számos előnye van

A modern harcászati eszközök korában is fontos szerepe van a honvédségi élő erőnek, amelyet nemcsak a harctéren, hanem vis maior helyzetekben is be lehet vetni – mondta az InfoRádióban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense. Úgy véli, az orosz–ukrán háború menetétől és az Egyesült Államok politikai hozzáállásától is függ, hogy a jövőben hány ország dönt úgy a horvátokhoz hasonlóan, hogy be- vagy visszavezeti a sorkatonaságot.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Elszállt a Mol, soha nem látott szinteken az ezüst

Elszállt a Mol, soha nem látott szinteken az ezüst

Tegnap esést láthattunk Amerikában, ezt követően azonban már Ázsiában az emelkedésé a főszerep ma reggel, illetve az európai tőzsdék is felfelé vehetik az irányt. A nemesfém piacon továbbra is dőlnek a történelmi csúcsok: az arany és az ezüst is soha nem látott magasságokba emelkedett. Piacmozgató gazdasági események szempontjából a délutáni amerikai inflációs adatok hozhatnak izgalmakat, emellett érdemes lesz figyelni Donald Trump elnök Iránnal kapcsolatos potenciális bejelentéseit, ugyanis rendkívül feszült a helyzet. Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×