eur:
394.07
usd:
364.96
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Két hónap után megnyíltak az iskolák Angliában

Ezzel egy időben életbe lépett az a kormányrendelet, amelynek értelmében az Angliában élőknek írásban indokolniuk kell utazásuk célját, ha külföldre akarnak utazni.

A brit kormány február 22-én ismertette a koronavírus-járvány megfékezését célzó korlátozások lépésenkénti enyhítésére, a gazdaság és a társadalmi élet újraindítására kidolgozott, négy nyitási szakaszból álló intézkedési tervét.

Ennek első komoly lépéseként indulhatott meg hétfőn a tanítás az összes angliai iskolában, és mostantól szabadtéri iskolai rendezvényeket, sportfoglalkozásokat is lehet tartani.

A középiskolás diákokat az első két hétben összesen három, a későbbiekben hetente egy vagy két koronavírus-szűrésnek kell alávetni, bár az iskoláknak ehhez a szülők írásos beleegyezését is kérniük kell.

Az első három szűrést az iskolákban végzik, utána ellátják a diákokat az otthon elvégezhető gyorstesztekhez szükséges eszközökkel.

A középiskolákban maszkok viselésére is kérik a diákokat, de ez nem kötelező.

Az általános iskolákban nem kell tesztelni a gyerekeket, és maszkok viselését sem kérik a diákoktól.

Az iskolák megnyitását a nagy-britanniai járványhelyzet igen jelentős javulása tette lehetővé. A koronavírus-járvány harmadik hullámának januári tetőzése óta hetente 30-40 százalékkal csökken a naponta kimutatott új fertőzések, a Covid-19 betegség miatt kórházi kezelésre szorulók és a Covid-19 okozta halálozások száma.

A koronavírus-járvány terjedési dinamikáját mérő R reprodukciós mutató is hetek óta a kritikus 1-es szint alatt jár: jelenleg országos átlagban 0,7-0,9 között van.

Ez azt jelenti, hogy tíz koronavírus-fertőzött átlagosan 7-9 másik embernek adja át a fertőzést, vagyis a járvány terjedése e jelzőszám szerint is lassul.

Brit közegészségügyi szakértők várakozása szerint nem kizárható, hogy az iskolák megnyitásával az R mutató 1 fölé emelkedik. A szakemberek egybehangzóan kiemelik ugyanakkor azt is, hogy ennek már nincs olyan jelentősége, mint a járvány korábbi szakaszaiban. Az adatok ugyanis immár egyértelműen mutatják, hogy a lendületes nagy-britanniai oltási kampány hatására megszakadt a koronavírus-fertőzések, valamint a kórházi kezelést igénylő súlyos megbetegedések és a halálozások számának változása közötti korábbi egyenes összefüggés.

Ezt mutatja, hogy a legveszélyeztetettebb idős korosztályban - amelynek tagjai a legnagyobb arányban részesültek a koronavírus elleni oltásban - gyorsabban csökken a Covid-19 okozta halálozások száma, mint a fiatalabb, kisebb arányban oltott lakossági csoportokban.

Az R mutató nem is szerepel abban a kritériumrendszerben, amelyet a brit kormány a nyitási menetrend végrehajtásához állított össze.

E menetrend öthetente számol a korlátozások újabb és újabb, egyre szélesebb körű enyhítésével, és minden feltétel teljesülése esetén június 21-re irányozza elő az összes korlátozás feloldását.

Hétfőn azonban még életbe lépett egy újabb korlátozás: a brit közlekedési minisztérium rendelete alapján az Angliából külföldre utazni szándékozóknak mostantól írásban kell indokolniuk utazásuk célját.

A külföldön feltűnő új koronavírus-variánsok behurcolásának megakadályozása végett Angliából már jó ideje csak nagyon kevés számú, nyomós indokkal lehet külföldre utazni.

A hétfőn életbe lépett rendelet alapján ezeket az indokokat egy online űrlapon, írásban kell rögzíteni az utazás megkezdése előtt. Ennek elmulasztása 200 font - 85 ezer forint - pénzbírság kiszabásával járhat.

Az űrlap kitöltésének kötelme az Angliában élő külföldiekre is vonatkozik.

A brit kormány nyitási menetrendje május 17-re tűzi ki az utazási korlátozások feloldását a járványügyi feltételek teljesülése esetén.

Címlapról ajánljuk
Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Az Iszlám Állam mellett ukrán katonai hírszerzést sejti a 137 ember halálát követelő múlt pénteki terrortámadás mögött Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő, címzetes egyetemi tanár, az MTA doktora. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt arról is, hogy folyamatosan erősödik az együttműködés Irán, Oroszország és Kína között, és részletesen szólt arról is, hogy miért fontos az izraeli miniszterelnöknek, hogy háborúzzon a gázai övezetben, és kik támogatják ebben.

MNB: megnőtt a forint inflációra gyakorolt hatása

A korábban vártnál mérsékeltebb növekedés, alacsonyabb, de az év közben kissé emelkedő infláció vár a magyar gazdaságra az idén – derül ki a Magyar Nemzeti Bank inflációs jelentéséből, amely 2025-re vetíti előre a 3 százalékos inflációs cél elérését.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×