Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf
A Vatikáni Média által közreadott képen Ferenc pápa a hagyományos nagypénteki kálváriajárás, a Via Crucis (keresztút) alatt a koronavírus miatt lezárt vatikáni Szent Péter téren  2020. április 10-én. A járvány miatt tartják a keresztutat a római Colosseum helyett a Szent Péter téren.
Nyitókép: MTI/EPA/Vatikáni média

Ferenc pápa: a remény ereje az orvosság

A mérsékletesség, a segítségnyújtás és az imádság időszakának nevezte a koronavírus-járványban érkező karácsony előtti heteket Ferenc pápa a Szent Péter téren mondott beszédében advent első vasárnapján.

A katolikus egyházfő kijelentette, mindenki tudja, hogy az örömteli pillanatok mellett ugyanúgy az élet részét képezik az árnyékos időszakok is, amikor a csalódottság, sikertelenség, elveszettség érzése kerekedik felül.

"A világjárvány sokakban kelt aggodalmat, félelmet és keseredettséget azzal a veszéllyel, hogy pesszimizmusba, zárkózottságba, apátiába zuhanunk"

- hangoztatta az egyházfő, aki orvosságként a remény erejét állította példaként.

Hozzátette, hogy a járvány teremtette jelenlegi nehéz helyzetben is a "jót kell keresni: nagyobb mértékletességet, figyelmet (..) azok iránt, akiknek szüksége lehet rá, egyszerű imádságot a családban. Ez a három segíthet sokat" - mondta Ferenc pápa. Megjegyezte, az élet viharaiban Isten mindig kezet és védelmet nyújt a fenyegető veszélyekkel szemben.

Az egyházfő az apostoli palotáknak a Szent Péter térre néző ablakából mondta el vasárnap déli beszédét, amelyet az Úrangyala-imádság (Angelus) kísért. Szavait néhány százan hallgatták a téren.

Ferenc pápa advent első vasárnapján a Szent Péter-bazilikában mutatott be misét az újonnan kreált bíborosokkal. Az egyház tagjain kívül száz hívőt engedtek be a bazilikába. A pápa homíliájában

az idei adventi időszak jelszavának az egymáshoz való közelséget és az éberséget nevezte.

Kijelentette, hogy az emberek közötti közöny éjszakai álmából az ima, a középszerűség álmából pedig a szeretet tud ébreszteni. Egyházához is beszélve azt mondta: vannak, akik azt hiszik, hogy az irgalmasság, a segítségnyújtás és a szolgálat a veszteseké, miközben egyedül ez vezet győzelemre, "az egyház nem él az éjszakában, és embertársait szolgálja" - jelentette ki.

A Vatikán még nem közölte a karácsonyi ünnepek pontos programját, amelyet az olasz egészségügyi hatóságok intézkedéseihez igazítanak majd. A római kormány december 24-én is fenn akarja tartani az este tíz órától érvényes kijárási tilalmat, ami a szentesti vigília és az éjféli mise korábbi kezdéséhez vezethet. Az olasz püspöki kar tagjainak nyilatkozatai szerint készen állnak a szertartások hagyományos időpontjainak változtatására azzal a feltétellel, hogy a templomi létszámkorlátozások miatt a hívőknek nem kell lemondani a misékről. A tervek között szerepel az ünnepi misék napi számának növelése is, hogy mindenki részt tudjon venni a biztonságos távolság betartásával.

A Vatikán bejelentette, a pápa az idén lemond arról, hogy december 8-án, szeplőtelen fogantatás ünnepén ellátogasson a római Spanyol-lépcsőnél található Szűz Mária-szobrához.

A Szent Péter téren még nem állították fel a fenyőfát, amely idén a szlovéniai Kocevje ajándéka. Elkezdték építeni a betlehemet, amely az obeliszket övezi. A betlehemet ötvenhat nagy méretű kerámia szobor alkotja, amelyek a középolasz Abruzzo tartományból érkeznek.

Címlapról ajánljuk

Óriásberuházást jelentett be Kapitány István

A Suzuki 76 milliárd forintos fejlesztésre készül esztergomi gyárában, a beruházás az elektromos járművek és akkumulátorcsomagok gyártását is érinti – közölte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Váratlan botrány rázta meg Európa vezető hatalmát – Semmi sem állíthatja meg a radikális ellenzék áttörését?

Váratlan botrány rázta meg Európa vezető hatalmát – Semmi sem állíthatja meg a radikális ellenzék áttörését?

Jens Spahn, a CDU vezető politikusa és a közös uniópárti Bundestag-frakció vezetője lemondásra kényszerült, miután kiderült, hogy férjével amerikai béranyától fogadtak örökbe gyermeket – miközben pártja és ő maga is a béranyaság tilalmának fenntartása mellett állt ki. A botrány azonban Friedrich Merz kancellárnak kapóra jöhet: nemcsak pártbeli riválisát semlegesíthette, de az új helyzetet a kormány átalakítására és saját embereinek kulcspozíciókba ültetésére is felhasználhatja. Merznek ugyanakkor sürgősen stabilizálnia kellene helyzetét, mivel népszerűsége történelmi mélypontra süllyedt, a szeptemberi tartományi választásokon pedig az AfD átveheti a hatalmat egy (keletnémet) tartományban. A CDU/CSU támogatottsága mindössze 22 százalékos, miközben a szélsőjobboldali AfD 27 százalékon áll, és a német lakosságot egyre jobban aggasztja az évek óta stagnáló gazdaság helyzete.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×