Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf
Csaknem teljesen néptelen a prágai Károly híd 2020. október 5-én. Az új koronavírus-járvány miatt Csehországban újra szükségállapot lépett érvénybe, amelyet a kormány harminc napra hirdetett ki. A járvány által leginkább veszélyeztetett régiókban bezártak a középiskolák, és áttértek a távoktatásra. Korlátozzák az istentiszteleteken való résztvevők számát, a vendéglőket este tízkor be kell zárni, egy asztalnál legfeljebb hat ember ülhet. A sportrendezvényeket nézők nélkül lehet csak megtartani.
Nyitókép: MTI/EPA/Martin Divisek

Egyre jobbak a cseh járványadatok

Csehországban kedden 4246 új fertőzöttet szűrtek ki, ami 1163-mal kevesebb, mint hétfőn, és a fele az egy héttel ezelőtti esetszámnak – derült ki az egészségügyi minisztérium honlapján megjelent kimutatásokból.

A szaktárca öt sávra osztott százpontos kockázati táblázatán, amelyben minden 20 pontos sáv bizonyos óvintézkedéseknek felel meg, az országos járványhelyzet már egy hete 70 ponton, tehát a legsúlyosabb sávnál eggyel jobb, 4. sávban van. Korábban a csehországi járványhelyzet a legrosszabb, 5. sávban volt (80–100 kockázati pont).

Az érvényes óvintézkedéseket akkor módosítják, ha a kockázati tényező egy hétig alacsonyabb, illetve magasabb sávban mozog. A járvány terjedési mutatója továbbra is 0,6–0,7 között van, ami lassulást jelez.

A helyzet pozitív alakulása alapján a hatóságok egyebek között már

engedélyezték, hogy az általános iskolák első és második osztályos tanulói szerdán visszatérhessenek az iskolapadokba.

A lakodalmakon, temetéseken és az istentiszteleteken az eddigi hat személy helyett már 15 ember vehet részt.

A másik oldalon a nyitva tartó üzletekben korlátozták a vásárlók számát. A kis boltokba egyenként léphetnek be az emberek, míg a nagyokban minden vásárlóra 15 négyzetméternyi terület kell hogy essék. A szabályok betartásáért a működtetők felelnek.

Jan Blatny egészségügyi miniszter bejelentette, hogy további enyhítéseket fog javasolni a kormánynak. A részletek egyelőre nem ismeretesek.

A vezető cseh politikusok – köztük Andrej Babis miniszterelnök – azonban óvatosságra intenek, és nem szeretnék elsietni az enyhítéseket. Roman Prymula, volt egészségügyi miniszter úgy fogalmazott, hogy

a "járványhelyzet ugyan javult, de még minden nagyon törékeny".

Csehországban november 20-ig szükségállapot van érvényben. A kormány hétfőn úgy döntött, hogy felkéri a képviselőházat a szükségállapot 30 nappal való meghosszabbítására. A parlamenti alsóház csütörtökön tűzi napirendre a témát. A pártok egyetértenek a szükségállapot meghosszabbításával, de eltérőek a vélemények annak hosszáról.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Tisza-kormány: újabb milliárdos szerződést bontottak fel a Lounge cégcsoporttal, megvan az új alkotmánybíró jelölt

Tisza-kormány: újabb milliárdos szerződést bontottak fel a Lounge cégcsoporttal, megvan az új alkotmánybíró jelölt

A pénteki nap is eseménydúsan telt a magyar államigazgatásban: a Paks II. Zrt. élére Ságodi Attilát nevezték ki, akitől Kapitány István miniszter a beruházás hatékony, átlátható és biztonságos megvalósítását várja. Az átvilágításokat követően menesztették a Magyar Természettudományi Múzeum, az Országos Széchényi Könyvtár és az Iparművészeti Múzeum vezetőjét is. Az Amnesty International Magyarország azt kifogásolta, hogy az Országgyűlés a rendelkezésére álló 60 nap helyett már július 27-én megválasztaná az Alkotmánybíróság új tagját. Mindeközben hűtlen kezelés gyanújával nyomozás indult az előző kormány Tisza Párt állítólagos adóemelési terveiről szóló nemzeti konzultációja miatt, miután az ügyészség felülbírálta a rendőrség korábbi elutasító döntését. Cikkünk folyamatosan frissül a kormányzás szombati híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×