eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar
Nyitókép: Pixabay

Beismerő vallomás a 8 ország 21 sportolóját érintő doppingügyben

A 42 éves német doppingdoktor, az ügy központi alakja beismert több dolgot is.

Beismerő vallomást tett kedden Mark Schmidt erfurti orvos a müncheni bírósági tárgyaláson abban az ügyben, melyben nyolc nemzet 21 sportolóját gyanúsítják vérdoppingolással, és melynek központi figurája a német doktor volt.

A 42 éves orvos ügyvédjei közölték, Schmidt 2012 óta foglalkozott vérdoppinggal, és elsősorban kerékpárosokkal, valamint téli sportágakat űző versenyzőkkel állt kapcsolatban. Tagadta ugyanakkor, hogy pénzről lett volna szó, csak a költségeket kellett megtéríteniük a sportolóknak, és hangsúlyozta, a versenyzők egészségét soha nem tette kockára.

"Ezzel a tevékenységemmel semmilyen nyereségre nem tettem szert, és mindig is fontos volt számomra, hogy egészségi szempontból ne okozzunk károsodást a sportolóknak" - állt az egyik ügyvéd által felolvasott beismerő vallomásban.

A müncheni ügyészség csaknem 150 bűncselekménnyel vádolta Schmidtet, aki ezeknek túlnyomó részét elismerte, de nagyjából egy tucatot tagadott.

A tárgyalássorozat első két hetében Schmidt bűntársai, egy nővér és egy mentős tanúskodott, és mindkettő megerősítette, hogy az orvos kérésére vért kellett venniük különböző sportolóktól, majd elszállítani azt Schmidtnek. A doktor édesapja, mint az ügy további vádlottja, beismerte, hogy tudott arról, amivel a fia foglalkozott.

Az elmúlt évek legnagyobb németországi dopping témájú perében még 26 tárgyalási napot terveznek, ítélet pedig nem sokkal karácsony előtt várható.

A nyomozás még 2019 januárjában indult az ARD televíziós társaság dokumentumfilmje, valamint Johannes Dürr osztrák sífutó nyilatkozatai alapján. Ezután február 27-én két razziát is tartottak, az egyiket az ausztriai Seefeldben, az akkor ott zajló északisí-világbajnokságon. Az ezzel egy időben zajló másik, erfurti rajtaütés során tartóztatták le Mark Schmidtet.

Címlapról ajánljuk
Oeconomus kiszámolta, mi az olimpikonná válás ára

Oeconomus kiszámolta, mi az olimpikonná válás ára

A nagy nemzetközi sportesemények kapcsán általában a közvetlenül látható eredményeket értékeljük, vagyis a kimagasló sportteljesítményt, ugyanakkor sokan felhívják a figyelmet arra a hosszú évekig tartó munkára és a kitartásra is, amely egy-egy teljesítmény mögött áll – ez áll az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzésében, amely az olimpikonná válás árát vizsgálta.

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×