Infostart.hu
eur:
356.08
usd:
308.43
bux:
133372.63
2026. június 9. kedd Félix
A chilei mentőalakulat egyik tagja speciális műszerrel kutat túlélők után a romok között a libanoni fővárosban 2020. szeptember 4-én, miután életjeleket véltek felfedezni a romok alatt a mentők egy hónappal a hatalmas robbanás után. Augusztus 4-én Bejrútban 2750 tonna, a kikötőben évek óta tárolt ammónium-nitrát röpült a levegőbe. Legkevesebb 191 ember meghalt, mintegy hatezren megsérültek, és százezrek otthona vált lakhatatlanná.
Nyitókép: MTI/AP/Bilal Huszein

Kormányválságból kormányválságba evickél Libanon

A folyamat a bejrúti robbanás - vagy még régebb - óta zajlik az egykor gazdag, közel-keleti országban.

Lemondott szombaton Musztafa Adib kijelölt libanoni miniszterelnök, miután nem tudott kormányt alakítani, indoklása szerint a súlyos belpolitikai harcok miatt.

Az NNA állami hírügynökség jelentése és az elnöki palota közlése szerint ezt megelőzően Adib tárgyalt Michel Aun államfővel, és beszámolt neki

kudarcba fulladt erőfeszítéseiről.

Az elnöki palota hozzátette, hogy Aun elfogadta a lemondást, és az alkotmánynak megfelelően fog cselekedni.

A robbanás és ami előtte volt

Adíbot - aki 2013-tól kezdődően Libanon németországi nagykövete volt - augusztus 31-én, három héttel azután nevezték ki, hogy lemondott a Hasszán Diáb vezette előző kormány. Diáb kormánya annak hatására mondott le, hogy augusztus elején a bejrúti kikötőben hatalmas robbanás történt, ebben 190-en meghaltak, és ezt tüntetések sorozata követte. Augusztus 4-én több mint 2700 tonna ammónium-nitrát robbant fel. A katasztrófának hatezer sérültje is volt, és százezrek otthona vált lakhatatlanná.

Libanon súlyos gazdasági és pénzügyi válságban van, az 1975-1990-es polgárháború óta nem volt ilyen rossz a gazdasági helyzet. A közel-keleti országban az államadósság mértéke eléri a bruttó hazai termék (GDP) mintegy 150 százalékát, miközben a munkanélküliség, a szegénység és az infláció emelkedik. Bejrút március elején fizetésképtelenséget jelentett. A kormány tárgyalásokat kezdett a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) az összeomlás elkerülése végett.

Emmanuel Macron francia elnök szeptember eleji bejrúti látogatásán kijelentette: komoly reformokra van szükség az országban az áramszolgáltatás, a bankszféra, az igazságszolgáltatás és a közbeszerzések területén. A Politico című lap ezt megelőzően azt írta, hogy Macron szankciókkal fenyegette meg a libanoni politikai vezetést, ha nem hajt végre komolyabb reformokat. A nemzetközi segélyek folyósítását Macron a reformok októberig való elindításához kötötte. Azt javasolta, hogy felekezetektől független szakértőkből alakítsanak kormányt.

Aun elnök szombaton kijelentette, hogy továbbra is támogatja Macron kezdeményezését, de ezt mondta Nabih Berri parlamenti elnök is.

Korábbi értesülések szerint Adíb kormányalakítási kísérletei főleg azért jártak kudarccal, mert Nabih Berri, a síita Amal Mozgalom vezetője és a mozgalom szövetségese, az Irán támogatta Hezbollah síita mozgalom követelte, hogy a pénzügyminiszteri posztot adják síita politikusnak.

Címlapról ajánljuk

Benyújtotta a kormány az uniós források hazahozatalához szükséges hatalmas törvényjavaslat-csomagot

A 110 oldalas javaslatcsomag szigorítja a vagyonnyilatkozatokra és ellenőrzésükre vonatkozó szabályokat, bővíti az Integritás Hatóság hatásköreit, rendelkezik a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok megszüntetéséről, módosítja a büntetőeljárásról szóló törvényt a korrupciós bűncselekmények kapcsán.
inforadio
ARÉNA
2026.06.10. szerda, 18:00
Gál Katalin
a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülete elnök-igazgatója
Már a Kreml is elismeri: tarolnak az ukrán drónok, fordulhat a kocka - Híreink az orosz-ukrán háborúból kedden

Már a Kreml is elismeri: tarolnak az ukrán drónok, fordulhat a kocka - Híreink az orosz-ukrán háborúból kedden

Már Dmitrij Peszkov Kreml-szóvivő is elismeri, hogy az ukrán mélységi dróncsapások komoly fejtörést okoznak az orosz üzemanyagellátásnak. A pilóta nélküli fegyvereknek hála az orosz területszerzés 2023 óta először negatívba fordult. A drónháború elmérgesedésével egyre gyakrabban bukkannak fel orosz és ukrán drónok NATO-tagállamok területén: Romániában egy ukrán tengeri drón okozott botrányt, a baltikumban repülő eszközök borzolják a kedélyeket. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×