eur:
394.1
usd:
365.27
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Újabb fehérorosz ellenzéki vezető őrizetben

Újabb fehérorosz ellenzéki vezető, Makszim Znak elhurcolásáról számolt be Viktar Babarika volt ellenzéki elnökjelölt stábja.

Közzétettek a Telegram-csatornájukon egy felvételt, amelyen az látszik, hogy civil ruhás, álarcos emberek elfogják, majd ismeretlen helyre szállítják Makszim Znakot, az ellenzéki Koordinációs Tanács egyik tagját. A politikus ügyvédje azt mondta, hogy az állami Nyomozó Bizottság emberei házkutatást tartanak Znak és a börtönben lévő Babarika lakásán.

Szombat hajnal óta a fehérorosz hatóságok a Koordinációs Tanács három tagját fogták el és toloncolták ki Lengyelországba vagy Ukrajnába. A szintén ellenzéki Marija Kalesznyikavát is Ukrajnába akarták kizsuppolni kedd hajnalban, de ő szembeszegült, a határátkelőn összetépte az útlevelét, ezért őrizetbe vették.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×