eur:
394.38
usd:
370.05
bux:
65045.06
2024. április 19. péntek Emma

Gigacsomaggal mentenék a francia repülőgépgyártást

Csaknem 15 milliárd eurós mentőcsomagot jelentett be a francia kormány a koronavírus-járvány egyik legfőbb vesztesének számító repülőgépgyártó iparnak, amelyből másfél milliárd eurót a következő három évben kutatásra fordítanak, azzal a céllal, hogy 2035-re elkészüljön a karbonsemleges francia repülőgép.

"Kihirdetjük a rendkívüli állapotot a repülőgépgyártó iparunk megmentésére, azért, hogy még inkább versenyképessé és környezetkímélővé válhasson a jövő zöld repülőgépeinek gyártásával" - mondta párizsi sajtótájékoztatóján Bruno Le Maire gazdasági miniszter.

Miközben a repülőgépgyártó ágazatban a járvány következményeként, a megrendelések visszaesésével a fejlesztéssel és kutatással foglalkozó 35 ezer ember mintegy harmadának került veszélybe a munkahelye, a kormány célja előkészíteni a polgári közlekedés repülőgépei, a helikopterek és a teherszállító repülőgépek új generációját, amely újfajta propulziós rendszerekkel - mint például a hidrogén motorok - kevesebb üvegházhatású gázt bocsát ki.

"Az ágazat eredeti terveihez képest ez tízéves gyorsítást jelent"

- jelezte Elisabeth Borne közlekedési és környezetvédelmi miniszter.

A kis- és középvállalkozások átalakulásának felgyorsítására az állam és az ágazat nagyvállalatai 500 millió eurós befektetési alapot hoznak létre a nyáron, amely fokozatosan egymilliárd euróra nő. Egy másik, 300 millió eurós alapból pedig a termelési eszközök modernizációját támogatja a következő három évben az állam - jelezte Bruno Le Maire.

A hadügyminisztérium még idén felgyorsítja katonairepülőgép-megrendeléseit, mintegy 600 millió euró értékben, ami a tárca beszerzési költségvetésének 5 százaléka - közölte a miniszter, Florence Parly.

"Ha nem avatkoznánk be most, az ágazat munkahelyeinek egyharmada megszűnne"

- vélte a gazdasági miniszter, aki arra kérte a gyártókat, hogy "tegyenek meg mindent az elbocsátások elkerülése érdekében".

A repülőgépgyártás 300 ezer közvetett, illetve beszállítói munkahelyet biztosít Franciaországban.

A 15 milliárd eurós csomag csaknem felét, 7 milliárd eurót az Air France kapja meg közvetlen hitelek, illetve államilag garantált bankhitelek formájában. Az összegből a légitársaság meg tud rendelni az eredeti beszerzési terveinek megfelelően hatvan Airbus A220-as típusú és 38 Airbus A350-es típusú repülőgépet.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

"Amíg nemzeti kormány lesz, Magyarország nem lép be az ukrajnai háborúba senkinek az oldalán" - jelentette ki a Fidesz EP-kampánynyitó rendezvényén pénteken Orbán Viktor pártelnök. "No migration, no gender, no war" - adta ki a hármas jelszót.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
Hogyan és melyik AI-projektbe vágj bele? Erről lesz szó egy teljes napon át!

Hogyan és melyik AI-projektbe vágj bele? Erről lesz szó egy teljes napon át!

Milyen változásokat hoz az AI az üzlet számára az egyes szektorokban és területeken, és hogyan vágjunk bele az AI-projektekbe?  Egy teljes konferencianapon keresztül ezzal foglalkozunk az AI in Business c. rendezvényünkön április 23-án. Mellébeszélés helyett üzleti stratégiákat, valós megoldásokat és use case-eket mutatnak be a témát ismerő tanácsadók, IT-beszállítók, és azok a nagyvállalati vezetők, akik már aktívan keresik vagy már meg is találták az AI-ban rejlő üzleti lehetőségeket. 7 szekció, több mint 40 előadó egy helyen!

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×