Infostart.hu
eur:
385.34
usd:
331.94
bux:
120679.89
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt
Hihetetlen összeg gyűlt már össze a londoni tűzvész károsultjai javára

Hihetetlen összeg gyűlt már össze a londoni tűzvész károsultjai javára

Több mint hárommillió font (több mint egymilliárd forint) gyűlt össze adakozásból a londoni Grenfell Towerben pusztító tűzvész áldozatainak megsegítésére - derül ki a JustGiving nevű, adakozásra szakosodott honlap szombati adataiból.

Helyiek nemcsak pénzt, hanem élelmiszert, ruhákat, vizet és menedéket is felajánlottak azoknak, akik túlélték ugyan a több tucat halálos áldozatot követelő tüzet, de elveszítették otthonukat és ingóságaik nagy része is bennégett a toronyházban.

Emellett a korábbi konzervatív kormány pénzügyminisztere, George Osborne által vezetett Evening Standard című lap további 1,5 millió fontot gyűjtött az áldozatoknak. A brit kormány 5 millió fontos alap létrehozását ígérte, és Theresa May brit kormányfő arra is ígéretet tett, hogy három héten belül mindenkinek ismét tető kerül a feje fölé.

A tűzoltók eddig harminc hallottat találtak, de mintegy 70 ember nyomtalanul eltűnt, és a legtöbb áldozat valószínűleg soha nem kerül majd elő, mert egyszerűen porrá égtek a pokoli toronyban.

Az ügyből napok alatt politikai kérdés lett. Theresa May miniszterelnököt számos bírálat érte, mert nem találkozott a károsultakkal. Egyik minisztere ezt biztonsági okokkal magyarázta, ám pár órával később II. Erzsébet királynő és Vilmos herceg is a helyszínre látogatott.

Címlapról ajánljuk

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

A befektetők a geopolitikai események értékelése mellett a vállalati gyorsjelentésekre is már figyelnek a héten, ugyanis az amerikai nagybankok megnyitották a jelentési szezont. A befektetők eközben szoros figyelemmel kísérik, hogy milyen hírek érkeznek az amerikai-dán egyeztetésekről, hiszen Donald Trump továbbra sem mondott le Grönland megszerzéséről, viszont Iránnal kapcsolatban mintha valamelyest enyhült volna az elnök álláspontja, legalábbis a tegnap esti kijelentései erre utalnak – részben emiatt korrigál az arany, az ezüst, és az olaj ára a korábbi emelkedés után. Közben a chiprészvények a tajvani TSMC erős negyedéves jelentése után kaptak egy lökést. Részvénypiacokon összességében pozitív a hangulat, emelkednek az európai és az amerikai részvények is, köztük a ma jelentő befektetési bankok. Itthon a Mol árfolyama ma is jelentős pluszban van, miután Szijjártó Péter arról beszélt, hogy közel a megállapodás a NIS szerb olajvállalatban lévő orosz tulajdonrész megvásárlásáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×