Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Itt az újabb észak-koreai fenyegetés

Észak-Korea sikeres kísérletet hajtott végre közepes hatótávolságú, ballisztikus rakétával - jelentette hétfő hajnalban az ország hírügynöksége, a KCNA. Phenjan később azt állította, hogy a szóban forgó rakéta a teszt alapján kész a hadrendbe állításra és a tömeggyártásra.

A KCNA tudósításából az derül ki, hogy Kim Dzsong Un észak-koreai diktátor maga adta ki a parancsot az új típusú, Pukgukszong-2 rakéta elindítására az ország középső részén található Pukcsang közeléből vasárnap, és megszemlélte a kísérletet. A rakéta 560 kilométeres magasságot ért el, és mintegy 500 kilométeres távolságra repült, mielőtt becsapódott a Csendes-óceánba - írta a hírügynökség.

A KCNA hétfőn idézte Kim Dzsong Unt, aki azt mondta: a Pukgukszong-2 az előző napi kísérlet eredménye alapján kész a hadrendbe állításra és a sorozatgyártásra.

A Mindzsu Dzsoszon című lap pedig azt írta, hogy az ország ezekkel a lépésekkel

Donald Trump amerikai elnök egyre ellenségesebb politikájára válaszol.

Dél-koreai katonai szakértők szerint a diktatúra februárban is ezzel a típussal kísérletezett, és a Pukgukszong-2 nemcsak szárazföldről, hanem tengeralattjáróról is indítható.

A nemzetközi közösség már több büntetőintézkedést hozott a bezárkózó ország ellen kísérleti atomrobbantásai és ballisztikusrakéta-indításai miatt.

A kínai kormány elítélte az észak-koreai hatóságokat a rakétakísérlet miatt. Hua Csun-jing kínai külügyi szóvivő sajtótájékoztatóján kijelentette: "Kína ellenzi, hogy a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság rakétaindításokkal sértse meg az ENSZ BT határozatait, miután nagyon összetett és nem egyértelmű a helyzet (a régióban)". Hozzátette, hogy mindenkinek tartózkodni kell az olyan cselekedetektől, amelyek tovább fokoznák a feszültséget a térségben. Peking kész mindig tevékenyen hozzájárulni a helyzet normalizálásához a Koreai-félszigeten - tette hozzá a szóvivő.

Szuga Josihide, a japán kabinet főtitkára azt mondta, Tokió semmiképpen nem tűrheti el a rakétaindítást, az újabb és újabb provokatív észak-koreai kijelentéseket és cselekedeteket. "El kell apasztani Észak-Korea valutabevételeit és megakadályozni a nukleáris rakétafejlesztésekkel összefüggő szállításokat és műszaki ismeretek átadását, leállítandó az ország nukleáris fejlesztési programját" - mondta a főtitkár.

Li Duk Heng, a dél-koreai országegyesítési minisztérium szóvivője azt mondta, Szöul határozottan válaszol bármilyen észak-koreai provokációra. "Nem lenne kívánatos ugyanakkor megszakítani a két ország kapcsolatait" - tette hozzá.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Hol talizzunk? – Így alakította át a digitalizáció és a Covid a szociális infrastruktúrát

Hol talizzunk? – Így alakította át a digitalizáció és a Covid a szociális infrastruktúrát

Az emberek találkozására lehetőséget adó szociális infrastruktúra (például könyvtár, kávézó, sétálóutca, vasútállomás) szerepe egyéni és társadalmi szinten is jelentős: elősegítheti a társadalmi kohéziót, a jobb életminőséget, az egészséget, vagy az elmagányosodás ellenszere is lehet. Cikkemben a szociális infrastruktúraként működő helyek átalakulását és az azokra ható tényezőket mutatom be, különös tekintettel a digitalizáció és a Covid okozta hatásokra.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×