Infostart.hu
eur:
375
usd:
317.05
bux:
127083.87
2026. február 26. csütörtök Edina

Most már lemondhat a japán császár

A japán kormány pénteken elfogadta a császár lemondását lehetővé tevő törvényjavaslatot, amely engedélyezi, hogy Akihito átadja a krizantémtrónt legidősebb fiának, Naruhitónak.

Nagyjából 200 évvel ezelőtt fordult elő legutóbb, hogy egy japán császár lemondott. Akihito a várakozások szerint 2018 decemberében, 85. születésnapja körül távozhat a trónról.

A császár visszavonulásának időpontját egy kormányrendeletben fogják meghatározni a lemondásra vonatkozó jogszabály kihirdetése után.

A törvénytervezetet kifejezetten Akihitóra írták, hogy a krizantémtrón örökösei ne követhessék túl könnyen példáját. A szigort a császári család tagjainak egyre csökkenő száma is indokolja, ami miatt a jövőben kihívás lehet a trónöröklés folyamatának biztosítása.

Az uralkodói család egyik tagja ráadásul maga döntött úgy a minap, hogy lemond rangjáról. Akihito császár első unokája, Mako hercegnő közemberhez akar férjhez menni, ezért döntött úgy, hogy maga is közemberré válik.

"A kormány arra számít, hogy a törvénytervezetet gond nélkül elfogadják" - mondta Szuga Josihide, a kabinet főtitkára egy sajtótájékoztatón.

A javaslatot még a nap folyamán benyújtják a parlamentnek, amely a tavaszi ülésszak vége, azaz június közepe előtt rá is bólinthat.

Abe Sindzó miniszterelnök kormánya Akihito tavaly augusztusi beszéde után kezdett neki a tervezet előkészítésének. A császár akkor sokak meglepetésére jelezte: kora és romló egészségi állapota miatt távozni szeretne a trónról. A japán törvények értelmében jelenleg az uralkodónak nincs lehetősége lemondani, haláláig uralkodnia kell.

A kormány elkerülte, hogy állandó szabályozást készítsen a hasonló távozások esetére, helyette egy eseti törvénytervezetet nyújtott be, és egy kiegészítő cikkel toldotta meg az uralkodóházra vonatkozó kódexet, amely lehetővé teszi, hogy Akihito lemondása precedensként szolgáljon a jövőbeli császároknak.

Címlapról ajánljuk

Bendarzsevszkij Anton: az oroszoknak az Ukrajna feletti kontroll kell, erről nem fognak letenni

Bizonyos gumifogalmak segíthetnek Oroszországnak győzelemként eladni bizonyos megegyezéseket, Ukrajnának pedig egy írott garanciarendszer lehet a reménye arra, hogy az orosz nyomás legalább katonailag csökken – értékelt az InfoRádió Aréna című műsorában Bendarzsevszkij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője. Értékelte a magyar-ukrán kapcsolatok rendezésének, a magyar érdekek képviseletének lehetőségeit is.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×