Infostart.hu
eur:
386.09
usd:
331.77
bux:
120651.59
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt

A békéért látogatott Egyiptomba a pápa

Kétnapos látogatásra érkezett Egyiptomba pénteken Ferenc pápa a keresztény és a muzulmán vallás közötti párbeszéd jegyében.

Ferenc pápa a szunnita muzulmán világ szellemi központjának számító egyetemen mondott beszédében határozott és egyértelmű nemet üzent az erőszak, bosszú és gyűlölet minden formájának, amelyet a vallás, vagy Isten nevében követnek el. "Kötelesek vagyunk az emberi méltóság és az emberi jogok megsértéseit megbélyegezni" - tette hozzá.

A katolikus egyházfő kiemelte: a vallást nem szabad politikai célokra felhasználni, ugyanis "fennáll a veszélye, hogy a vallást kísértésbe ejti a világi hatalmak hízelgése". Ugyanakkor hozzáfűzte: a "demagóg populizmus" sem segíti elő a béke és biztonság megteremtését.

A katolikus egyházfőt Seríf Iszmáil egyiptomi miniszterelnök és magas rangú keresztény egyházi vezetők fogadták a kairói repülőtéren, ahonnan az elnöki palotához hajtattak. Az egyiptomi látogatás A béke pápája a béke Egyiptomában jelmondatot kapta.

A látogatás programjának vatikáni bemutatásakor Greg Burke szentszéki szóvivő hangsúlyozta, hogy az egyiptomi útnak hármas üzenete van: pásztori út, mivel Ferenc pápa az országban élő katolikus közösséggel is találkozik, amely az egyiptomi lakosságnak 0,28 százalékát teszi ki. Ökumenikus látogatás, mivel az egyházfő a kopt keresztényeket is felkeresi, valamint vallásközi, hiszen Ferenc pápa az Egyiptom 89 százalékát képviselő muzulmánokkal is találkozik.

Ezek a találkozók szimbolikus jelentőségűek. Az egyházfő ezen túl részt vesz egy nemzetközi békekonferencián, amelyet a szunnita felekezet legtekintélyesebb intézménye, a kairói al-Azhar egyetem szervezett. Kifejezi szolidaritását és békeüzenetet visz az országba, amelyet évek óta az Iszlám Állam helyi szervezete fenyeget. Célja az is, hogy türelemre buzdítson a vallási kisebbségek iránt.

Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptmi elnökkel tartott megbeszélése után a pápa az al-Azhar egyetemen találkozik Ahmed et-Tajjeb nagyimámmal, később pedig részt vesz a békekonferencián. Este a kopt ortodox egyház vezetőjével, II. Tavadrosz pátriárkával tárgyal. A koptok a 92 milliós egyiptomi lakosság tíz százalékát teszik ki. Ökumenikus imát mondanak közösen az áldozatokért a kairói Szent Péter templomban, vagyis a kopt egyház katedrálisában, a húsvéti merényletek egyik helyszínén.

A pápa által használt útvonalakról kitiltották a gépkocsikat, és vízi rendőrök járőröznek a Níluson is. Az elnöki palota elé páncélozott gépjárműveket vezényeltek ki az ottani látogatás idejére.

Ferenc pápa szombati programjában szerepel egy szentbeszéd az egyiptomi légierő stadionjában tartandó misén a katolikus klérus és hívők előtt.

Címlapról ajánljuk
Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

„Alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államok és Dánia között Grönland jövőjéről, de folytatódnak a tárgyalások a vita rendezése érdekében – jelentette ki Lars Lokke Rasmussen dán külügyminiszter Washingtonban szerdán éjjel, miután Grönland külügyminiszterének oldalán tárgyalt J. D. Vance amerikai alelnökkel és Marco Rubio külügyminiszterrel. Az Egyesült Államoknak továbbra is célja a Grönland felletti ellenőrzés megszerzése – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a tárgyalások után.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Szakadatlan a feszültség a Közel-Keleten. Sajtóhírek szerint Donald Trump több opciót is mérlegelhet egy Irán elleni esetleges katonai beavatkozás kapcsán, miközben a teheráni rezsim brutálisan lép fel az országszerte zajló tüntetésekkel szemben. A német hatóságok arra figyelmeztetik a légitársaságokat, hogy kerüljék el az iráni légteret, a brit kormány pedig ideiglenesen bezáratta teheráni nagykövetségét a Politico értesülései szerint.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×