Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 6. szombat Miklós

Kampányhajráznak a franciák

Hajrájához érkezett a francia elnökválasztás: a hétvégi elnökválasztás első fordulójának két esélyese tartott tegnap nagygyűlést.

A közvélemény-kutatások szerint befutónak számító Emmanuel Macron, a szocialista kormány volt gazdasági minisztere kampánya eddigi legnagyobb nagygyűlését tartotta Párizsban mintegy 20 ezer ember előtt.

A szociálliberális programmal kampányoló politikus másfél órás beszédében egyebek közt azt mondta, "szeretné visszaadni az optimizmust" egy "nyitott és öntudatos" Franciaországnak, lehetővé téve "egy új generációnak, hogy felelős pozíciókba jusson".

Macron szerint a "11 jelöltből 10 a múltba akarja" az országot visszavezetni,

ő viszont "a bizalmat hirdeti a bizalmatlansággal szemben, az egységet a megosztottsággal, a tisztánlátást az önámítással, a nagyvonalúságot a fukarsággal, a reményt és a bátorságot a feladással szemben".

Macron többször is hitet tett az Európai Unió mellett,

azt mondta, az új európai törekvések vezetője szeretne lenni. A politikus a nagygyűlésen a korábbiakkal ellentétben nyíltan támadta legfőbb ellenfeleit is.

Kampányhajráznak a franciák

A Nemzeti Front elnöke, Marine Le Pen, akit felmérések a második helyre várnak, a vasárnapi voksoláson egy kisebb, mindössze hatezer fő befogadására képes sportcsarnokban mondta el beszédét.

Ismételten a bevándorlást visszaszorítását jelölte meg legfőbb céljaként, az ország nemzeti identitásának és szuverenitásának megőrzését hangsúlyozta.

Megismételte, hogy megválasztása esetén felmondja a schengeni egyezményt, az ugyanis szerinte "a világ minden migrációja számára pályaudvari váróteremmé tette az európai országokat".

Azt mondta, a vasárnapi választáson arról döntenek az emberek, hogy Franciaország újra felemelkedik, vagy tovább süllyed.

A Nemzeti Front nagygyűlése idején a csarnok közelében kisebb összecsapások voltak a párt ellen tüntető aktivisták és a rendőrök között. Marine Le Pen beszédét kétszer is megzavarták a Femen nőjogi szervezet aktivistái, akik félmeztelenül mentek fel a színpadra.

Tegnap a családtagjai tisztázatlan parlamenti foglalkoztatása miatti népszerűségvesztés eredményeként a harmadik helyre csúszott, de továbbra is a második fordulóba kerülésere esélyes Francois Fillon is nagygyűlést tartott. Nizzában arról beszélt, biztos abban, hogy bejut a második fordulóba és megnyeri az elnökválasztást. Azt mondta, ellenfelei egyetlen dolgot akarnak: inkább tönkretenni őt, mint legyőzni.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: amikor Magyarország nem a maga ura, mindig ráfázik
videó

Orbán Viktor: amikor Magyarország nem a maga ura, mindig ráfázik

A békepárti országjárás Kecskeméten folytatódott szombaton, ahol Orbán Viktor miniszterelnököt Csiszár Jenő kérdezte. Az esemény a jelenlegi világ-és belpolitikai helyzetre, a békepárti álláspont kiemelt szerepére és Magyarország biztonsági érdekeire koncentrált.

Varga G. Gábor: még egy olyat, mint az azerbajdzsáni repülőgép szerencsétlensége volt, nem engedhet meg magának a légi közlekedés

Az orosz-ukrán háború az elmúlt három és fél évben jóformán az egész világon megváltoztatta a légi közlekedést, hiszen Ukrajna felett tilos civil gépekkel repülni, Oroszország légterét pedig a kölcsönös szankciók miatt számos légitársaság nem használhatja. Ez mindent átalakított: az útvonalakat, a menetrendeket és az árakat is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Ezeket a fegyvereket látod minden filmben és játékban, de az igazság megdöbbentő

Ezeket a fegyvereket látod minden filmben és játékban, de az igazság megdöbbentő

A hollywoodi akciófilmek és a videojátékok egészen kiváló reklámfelületek, nincs ez másképp akkor sem, ha kézifegyverekről van szó. Egy Kalasnyikovot, vagy egy M16-os gépkarabélyt ránézésre már lassan mindenki felismer, de ezek évtizedes múltra visszatekintő, a világ majd minden régiójában előkerülő, sokat bizonyított eszközök. Velük szemben viszont ott van rengeteg olyan fegyver is, amit a képernyők előtt ülve ugyanúgy azonnal kiszúrunk: azt hinnénk, az igazi elit kommandósok csodafegyvereit látjuk, pedig a valóságban néha még a prototípus fázisán sem igazán jutottak túl. Ezekből a médiában felülreprezentált fegyverekből szedtük most össze párat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×