Infostart.hu
eur:
386.46
usd:
331.38
bux:
117422.32
2026. január 13. kedd Veronika

Menekültek juttatásait vonta meg Bulgária

Bulgária hatályon kívül helyezett egy fontos rendeletet, amely a menekültek integrációját volt hivatott elősegíteni - jelentette a bolgár média szombaton.

Az ügyvezető bolgár kormány péntek esti döntésével visszavonta azt az előző jobbközép kormány által elfogadott rendeletet, amely szerint a menekültstátust szerzett illegális bevándorlók integrációs megállapodást kötnek a bulgáriai önkormányzatokkal, és ennek nyomán automatikusan betegbiztosításhoz jutnak, munkanélküli segélyre lesznek jogosultak, valamint lakbértámogatást is adnak nekik.

Rumen Radev bolgár elnök, valamint az ellenzéki szocialisták és nacionalisták ellenezték a jogszabályt, mondván, hogy az hátrányosan megkülönbözteti a bolgár állampolgárokat.

Plamen Uzunov belügyminiszter közölte, hogy az ügyvezető kormány egy héten belül egy jobb integrációs szabályozást dolgoz ki.

Joseph Daul, az Európai Néppárt vezetője Twitter-bejegyzésében bírálta a döntést, amely szerinte "szemben áll az Európai Unió gyakorlatával".

A 2016-ban elfogadott, most hatályon kívül helyezett szabályozást még senkire sem alkalmazták. Két, menekültstátust elnyert szíriai család bulgáriai letelepedési kísérlete meghiúsult az adott települések ellenállásán.

  • Bulgária 1302 menekült befogadását vállalta Görögországból és Olaszországból.
  • Közülük eddig csak 29-en érkeztek az országba.
  • Március elején hivatalos adatok szerint mintegy 4500 menekült és migráns tartózkodott Bulgáriában.
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.01.13. kedd, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Súlyos csapás érte Ukrajnát, történelmi hosszúságúvá nyúltak a harcok - Háborús híreink kedden

Súlyos csapás érte Ukrajnát, történelmi hosszúságúvá nyúltak a harcok - Háborús híreink kedden

Oroszország tegnap hozta nyilvánosságra, hogy a pénteki, Ukrajnát ért Oresnyik-támadás azt a lvivi repülőteret érte, ahol többek között amerikai gyártmányú F-16-os vadászbombázók is állomásoztak korábban. A hétfői nappal az orosz-ukrán háború hivatalosan is átlépte a 1418 napos lélektani határt, azaz azt az időtartamot, ameddig a Szovjetunió Németországgal harcolt a második világháború alatt. Németország zöld utat adott a hazánk által is használt Lynx lövészpáncélosok Ukrajnába szállítására. Hajnalban súlyos támadás érte Ukrajnát - Kijevben elment az áram. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×