eur:
393.73
usd:
365.34
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

A szlovákok is bekeményítenének a külföldiek földvásárlása miatt

A külföldiek földvásárlását szabályozó törvények szigorítására készül a szlovák kormány - írta a pozsonyi Hospodárské Noviny (HN) gazdasági-közéleti napilap az illetékes szlovák minisztériumtól származó információkra hivatkozva szerdán.

A tervezett szigorításokat három, már meglévő törvény, illetve az alkotmány módosítása révén és egy teljesen új földtörvény elfogadtatásával akarják megvalósítani - mondta a pozsonyi lapnak Lucia Gallová, a szlovákiai agrártermelők egyik, a jogszabályok előkészítésén a szlovák agrárminisztériummal együttműködő szervezetének, a Vidéki platformnak az elnöke.

Jaroslav Puskác, a szlovák agrártárca törvényelőkészítő részlegének vezérigazgatója HN-nek adott nyilatkozatában arra emlékeztetett, hogy

Szlovákiában jelenleg nincs jogszabályi felső határa annak, hogy a külföldiek mennyi mezőgazdasági földterületet vásárolhatnak,

s ez az egyik ok, amiért az ország érdekes számukra.

Szlovákiában mintegy 2,4 millió hektárnyi mezőgazdasági földterület van.

Arról, hogy ennek a területnek mekkora hányadát birtokolják külföldi befektetők, csak meglehetősen eltérő becslések állnak rendelkezésre, de az nem képezi vita tárgyát, hogy

a külföldiek földvásárlása növekvő trendet mutat.

A HN szerint jelenleg az ország teljes mezőgazdasági földterületeinek 5-6 százalékát, mintegy 100-150 ezer hektár földet birtokolnak külföldi, köztük dán, holland de akár kínai befektetők is. Más becslések szerint ez az arány sokkal magasabb is lehet,

a szlovák gyümölcstermesztők uniója szerint a gyümölcsösöknek már csupán 75 százaléka van hazai kézben.

A HN szerint a külföldiek fokozódó szlovákiai földvásárlásának az alacsony árak a fő mozgatói. Szlovákiában a mezőgazdasági földterületek négyzetméterenkénti ára 0,12 és 1,3 euró között mozog, ami csupán harmada, negyede az uniós átlagnak és huszada például a hollandiainak.

Szlovákia Robert Fico előző kormánya idején, 2014 tavaszán már elfogadott egy a helyi gazdák földvásárlását segítő, az Európai Unión (EU) kívüli külföldiek egy részét pedig a termőföld vásárlásból kizáró jogi szabályozást. A jogszabály elővásárlási jogot biztosít azoknak, akik agrárvállalkozóként már legalább három éve azon a településen tevékenykednek, vagy az eladásra szánt földterület résztulajdonosai, illetve az azt áruba bocsájtó személy hozzátartozói.

A törvény ugyanakkor megtiltotta, hogy olyan állampolgárok vagy cégek földet vásároljanak Szlovákiában akiknek vagy amelyeknek országa nem teszi lehetővé, hogy területén szlovák állampolgár vagy Szlovákiában bejegyzett cég földterülethez jusson.

Címlapról ajánljuk
„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

Játék a szabadban, sok mozgás, esténként társasjáték, ébredés csörgőóra nélkül, nyugodt reggelik és lazább időbeosztás – ezt javasolja a szülőknek a tavaszi szünet idejére a gyermekpszichológus. Gyarmati Éva szerint a tananyag pótlásának nem ez az ideje, a tankönyvek csak a szünet utolsó délutánján kerüljenek elő.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Letarolta Magyarországot a Temu, és nincs ki megállítsa

Letarolta Magyarországot a Temu, és nincs ki megállítsa

Nem sok magyar internetező lehet már, aki ne hallott volna a Temuról, a kínai webshopról, amely pár hónapja robbant be a hazai e-kereskedelmi piacra és mostanra az egyik legnagyobb szereplővé vált. Az agresszív terjeszkedés és a szürreálisan alacsony árak komoly felzúdulást idéztek elő az online kiskereskedelmi szegmensben, akkorát, hogy már a Gazdasági Versenyhivatal is vizsgálódik a cégnél. De vajon hogy képes fennmaradni a Temu anyacége, mikor nagy valószínűséggel minden – egyelőre ingyenes – szállításon pénzt veszít, mekkora lehet a részesedése itthon, és mi lesz az áfával, amit a vásárlásaink után kell befizetniük a magyar államkasszába. Ezeknek jártunk utána a Portfolio Checklist különkiadásában.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 29. 09:45
2024. március 29. 09:00
×
×
×
×