Infostart.hu
eur:
389.67
usd:
330.32
bux:
0
2025. december 24. szerda Ádám, Éva

Megújult Délkelet-Európa legnagyobb egyhajós gótikus csarnoktemploma

Hálaadó istentiszteleten adták át a felújított kolozsvári Farkas utcai református templomot, Délkelet-Európa legnagyobb egyhajós gótikus csarnoktemplomát.

A magyar kormányt képviselő Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere köszöntésében kijelentette: a felújításnál használt 21. századi újításoknak köszönhetően a templom ma jobb állapotban van, mint 40, 100 vagy 200 évvel ezelőtt. A miniszter a tradíció és az innováció ötvözését tartotta az egyház, a magyarság, de talán a románság legfontosabb feladatának is, "hogy a tradíció ne csak múlt legyen, az innováció ne csak jövő legyen".

"Ahol csak tradíció van, az múzeum. Ahol meg csak innováció, az kísérleti laboratórium. Ha a kettő együtt van, élő szilárd alapokkal bíró közösségről beszélünk" - fogalmazott a miniszter. Balog Zoltán szerint a templom megtartása a közösséget is megtartja.

Balog Zoltán reményét fejezte ki, hogy Kolozsvár jövőjében benne lesz az is, amit Budapest és a jelenlegi Magyarország tud adni ehhez a jövőhöz és az is, amit Kolozsvár adott és ad a teljes magyarságnak. "Így akarunk együttműködni és hisszük és tudjuk, hogy ez jobb ennek az országnak, Romániának is. Ebben a meggyőződésben keressük a román politikával az együttműködést, ezzel az együttműködéssel nyújtjuk ki a kezünket a magyarok érdekében, Románia érdekében és a közös Kárpát-medence érdekében" - fogalmazott Balog Zoltán.

Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke prédikációjában elmondta: a felújítás otthonná és otthonosabbá tette a templomot. Hozzátette, hogy a kolozsvári magyarok az intézményeikben érezhetik igazán otthon magukat. Ezért kell minden évben új intézményeket építeni, a régieket pedig felújítani. Feltette a kérdést, hogy a Kolozsvárra tanulni érkező fiatalok, akik sok esetben tanulmányaik után is a városban maradnak, felfedezik-e azt az intézményhálózatot, amely biztosítja számukra a teljes értékű életet.

"Hol talál majd társat, lesz-e egy közösség, amelyik befogadja vagy előbb utóbb egyedül, idegennek érzi magát a városban? Ettől már csak egy lépés, hogy tovább induljon oda, ahol szintén idegenben lesz, de jobb anyagi körülmények között. Mi Európának a segítséget nem emberáldozatban szeretnénk visszafizetni, hanem azzal, hogy itt őrizzük a hitet, a gótikát, mindazt a szellemi értéket, amelyet őseink létrehoztak és reánk hagytak" - fogalmazott a püspök.

Emil Boc, Kolozsvár polgármestere arról beszélt, hogy a Farkas utcai református templom nemcsak a református egyház, hanem az egész város büszkesége. Megjegyezte: nem sok olyan város van a világon, ahol öt vallásfelekezet püspöke székel. Hozzátette: Kolozsvár olyan város kell hogy legyen, amelyben mindenki otthon érezheti magát.

A Farkas utcai református templomot 17 hónap alatt újították fel. A 18,9 millió lej (1,3 milliárd forint) értékű munkálatok költségeit az Európai Unió és a román állam fedezte, az egyháznak csak mintegy 305 ezer lejes (21,3 millió forintos) önrésszel kellett hozzájárulnia a költségekhez.

A 60 méter hosszú, 19 méter magas belső boltozatú templom megépítését Mátyás király rendelte el 1486-ban. A ferences rend által 1489 és 1516 között felépített templomot a Boldogságos Szűz Máriának szentelték. Az épület megszenvedte a protestánsok és a katolikusok közötti villongásokat. Bethlen Gábor romos állapotban juttatta 1622-ben a református egyháznak. A templom melletti rendházból csak a kolostor kerengőjének az északi része maradt meg.

Címlapról ajánljuk
Ősi ösztöneinknek engedünk a karácsonyi túlevéssel, ám ez leküzdhető

Ősi ösztöneinknek engedünk a karácsonyi túlevéssel, ám ez leküzdhető

Tóth Tamás táplálkozási szakértő az InfoRádióban arról beszélt, hogy vannak módszerek, amelyekkel azok is átvészelhetik drasztikus súlygyarapodás nélkül az ünnepeket, akik egyébként sem étkeznek és élnek túl egészségesen. Ha viszont megtörtént a baj, és „bűnbe estünk”, akkor sincs minden veszve.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×