Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.1
bux:
0
2025. december 25. csütörtök Eugénia

Több mint kétezer embert végzett ki az IÁ Moszulban

Több mint kétezer embert végzett ki az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezet tavaly június óta az uralma alatt álló iraki Moszul városában - mondta a bagdadi parlament elnöke pénteken az AFP francia hírügynökség jelentése szerint.

Szalím el-Dzsabúri közleménye szerint az IÁ fegyveresei már több mint kétezer "ártatlan polgárt" végeztek ki a városban és környékén.

A szélsőséges iszlamisták 2014 júniusában foglalták el a közel-keleti ország második legnagyobb városának, és azóta az IÁ iraki fővárosának számító Moszult.

Címlapról ajánljuk
Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

„A szeretet szót kell kicsit pontosítani, mert ténylegesen ilyenkor mindenki próbálja kifejezni a másik felé a szeretetét, ez benne van. De ez az Isten szeretetének az ünnepe, hogy ő szeret minket, mert megtestesült és eljött ez a mag. Hogy ebből adódóan mi is megpróbálunk egy hasonló gesztussal jelen lenni a másik életében, az a következmény” – mondta Blanckenstein Miklós az InfoRádió Aréna című műsorában, arra a kérdésre, hogy a karácsony egy katolikus pap szempontjából is a szeretet ünnepe-e.

Az űrből fognak ellenőrizni – ismertette az új, 20 pontos béketervet Volodimir Zelenszkij

Az ukrán elnök első alkalommal vázolta fel Ukrajna és az Egyesült Államok között megvitatott 20 pontos béketerv-javaslat főbb pontjait, amelyek szerinte alapul szolgálhatnak az Oroszországgal háború lezárását célzó jövőbeli megállapodásokhoz. A magyarokat is érintő vállalás is szerepel a tervezetben.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×