A döntésről pénteken beszámoló Mediafax hírügynökség emlékeztet rá, a legfelső bíróság azt követően foglalt állást a kérdésben, hogy a fellebbviteli katonai bíróság a betegjogi törvény és a büntető törvénykönyv közalkalmazottakra vonatkozó előírása közötti jogi összefüggések tisztázását kérte.
A hírügynökség ismertette a legfelső bíróság június 4-i döntését, amelynek indoklása két napja jelent meg a román közlönyben. A döntés felidézi: a betegek jogait szabályozó 2003/46-os törvény lehetővé teszi, hogy a páciens hálapénzt vagy valamilyen adományt ajánljon fel az orvosnak. A bírói testület ugyanakkor úgy ítélte meg, hogy a betegnek ez a törvény által elismert joga nem teszi kötelezővé, hogy az orvos el is fogadja a felajánlott anyagi juttatást.
A bírák szerint létezik mód arra, hogy törvényesen kiegészítő összegeket fizessenek vagy adományozzanak, de ezeket nem fogadhatják el a kórházak alkalmazottai, akik közalkalmazottaknak számítanak. A román büntetőtörvénykönyv ugyanis tiltja a közalkalmazottaknak, hogy anyagi javakat, megvesztegetést fogadjanak el.
A korrupcióellenes ügyészség februárban fordult a fellebbviteli katonai bírósághoz, hogy ez utóbbi kérje ki a legfelső bíróság álláspontját a kérdésben, miután a bukaresti katonai törvényszék első fokon felmentett egy megvesztegetés elfogadásával gyanúsított katonai orvost. Az orvost tetten érték, amint egy pácienstől kétezer eurót fogadott el. A törvényszék az ítéletben úgy vélte, hogy a betegek jogát szabályozó törvény előírása, miszerint a páciensnek joga van hálapénzt adni, megszünteti az orvosnak a hálapénz elfogadására vonatkozó büntetőjogi felelősségét.
A román orvosi kamara már többször tiltakozott korábban amiatt, hogy az orvosokat is közalkalmazottaknak minősítik Romániában. A kamara szerint ez a besorolás és az igazságszolgáltatásban való "meghurcoltatásuk" is hozzájárul a nagyméretű romániai orvos-elvándorláshoz.
Ha ilyen kutyája van, most hívhatja a rendőrséget





