Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.1
bux:
0
2025. december 25. csütörtök Eugénia

Janukovics nem jelenik meg a kijevi főügyészségi meghallgatáson

Viktor Janukovics hivatalából eltávolított volt ukrán államfő nem jelenhet meg a kijevi főügyészségen, ahová augusztus 11-re beidézték meghallgatásra, mert "élete és egészsége veszélybe kerülne" - közölte ügyvédje, Vitalij Szergyuk pénteken a Hromadszke ukrán televíziónak nyilatkozva.

Az ügyvéd ugyanakkor azt mondta, hogy videokonferencia útján védence kész részt venni a meghallgatáson jelenlegi tartózkodási helyén. Sajtóhírek szerint az Oroszországba menekült politikus Moszkva környékén, egy luxusvillában él.

Szergyuk elmondta, hogy a védelem fellebbezést nyújtott be az ukrán főügyészség azon döntésével szemben, miszerint a vizsgálati eljárást Janukovics távollétében is lefolytatják. Az ügyvéd kijelentette, hogy csak akkor járhatnának el Janukovics távollétében, ha ellene nemzetközi körözés lenne érvényben, amit azonban tudomása szerint felfüggesztettek. "Amennyiben elutasítják a fellebbezésünket, az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulunk jogorvoslatért" - figyelmeztetett.

Viktor Sokin főügyész a múlt hónap végén jelentette be: a kijevi Pecserszk kerületi bíróság engedélyezte, hogy távollétében indítsák meg a vizsgálatot az Oroszországban tartózkodó Janukovics ellen.

A volt államfőt a főügyészség csütörtökön hívta be meghallgatásra, rendhagyó módon az ukrán hivatalos közlönyben, az Urjadovij Kurjer című kormánylapban jelentetve meg az idézést.

Viktor Janukovicsot a hatalomváltást és európai integrációt követelő, úgynevezett Majdan-tüntetések nyomán váltotta le az elnöki tisztségből az ukrán parlament elsöprő, több mint kétharmados többséggel 2014. február 22-én. Ekkor Janukovics már szökésben volt Oroszország felé.

Az eltávolított államfő ellen több bűnvádi eljárást is indított az ukrán főügyészség. Egyebek mellett hatalommal való visszaéléssel és tömeggyilkosságban való részvétellel vádolják a Majdan-tüntetők lelövetéséért, továbbá az alkotmányos rend erőszakos megdöntésére, megváltoztatására és az államhatalom megszerzésére irányuló cselekményeket is a terhére rónak oroszországi sajtótájékoztatóin tett kijelentéseiért. Janukovics egyebek között arra szólított fel, hogy tartsanak minden ukrajnai régióban népszavazást az adott terület elszakadásáról, illegitimnek nevezte a parlament által kinevezett új ukrán kormányt, és leszögezte, hogy továbbra is magát tekinti Ukrajna törvényes államfőjének.

Címlapról ajánljuk
Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

„A szeretet szót kell kicsit pontosítani, mert ténylegesen ilyenkor mindenki próbálja kifejezni a másik felé a szeretetét, ez benne van. De ez az Isten szeretetének az ünnepe, hogy ő szeret minket, mert megtestesült és eljött ez a mag. Hogy ebből adódóan mi is megpróbálunk egy hasonló gesztussal jelen lenni a másik életében, az a következmény” – mondta Blanckenstein Miklós az InfoRádió Aréna című műsorában, arra a kérdésre, hogy a karácsony egy katolikus pap szempontjából is a szeretet ünnepe-e.

Az űrből fognak ellenőrizni – ismertette az új, 20 pontos béketervet Volodimir Zelenszkij

Az ukrán elnök első alkalommal vázolta fel Ukrajna és az Egyesült Államok között megvitatott 20 pontos béketerv-javaslat főbb pontjait, amelyek szerinte alapul szolgálhatnak az Oroszországgal háború lezárását célzó jövőbeli megállapodásokhoz. A magyarokat is érintő vállalás is szerepel a tervezetben.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×