Kína legnagyobb online piacán, a Taopaón a felfújható szamártól kezdve az élő egéren át a női mellimplantátumig szinte minden megvásárolható, az utóbbi időben pedig a társaságukat "bérbe adó" férfiak is feltűntek a kínálatban. Az úriemberek napi bérleti díja 100 jüantól (45 ezer forint) egészen 10 ezer jüanig (450 ezer forint) terjed, viszont ha a bérlő még romantikára is - például kézfogásra, mozizásra, ölelésre vagy éppen egy közös internetes szörfölésre - vágyik, annak plusz költsége van.

A barátbérlést meglepő módon nem a magányos szívek vigasztalására találták ki, hanem elsősorban azért, hogy a húszas éveik végén vagy már azon is túl járó városi nők a házasodást forszírozó, vidéken élő szüleiket megnyugtassák.

A nők férjhez adásának fontossága ősi időkre nyúlik vissza Kínában. A konfuciánus eszmék szerint a házasság nem egyéni vágy kérdése, hanem társadalmi kötelesség. Kínában ma a szülők nyugodt nyugdíjas éveinek a záloga gyermekük stabil házassága. Különösen igaz ez a lányos családok esetében, ahol sok esetben elvárás az is, hogy a gyermek "jó partit csináljon". Az egykepolitika bevezetése óta ez a felelősség ráadásul az esetek nagy részében egyetlen gyerekre hárul, vagyis az 1980-as, 90-es években született generációk vállára az eddiginél is nagyobb teher nehezedik.

Napjainkban ezt a helyzetet tovább bonyolítja az, hogy a fiatalabb generációk házassági képletében ma már a szerelem is szerepel. A nyugati és kínai romantikus komédiákból és popzenékből merítő kínai nők közül sokan már nem tartják elfogadhatónak az előre elrendezett frigyet és inkább várnak a "nagy Õ"-re. Sanghajban a 2012-es statisztikákból kiderült, hogy az oltár elé vezetett nők átlagos életkora először haladta meg a 30 évet. Ráadásul egyre többen akarnak karriert, ezért a párválasztás helyett inkább a továbbtanulásra koncentrálnak. Egy pekingi kutatóintézet szerint a városi övezetekben 7 millió 25 és 34 év közötti szingli nő él.

Jemimah Steinfeld, a nemrég megjelent Kis császárok és anyagias lányok: nemiség és fiatalság a modern Kínában című könyv írója szerint azonban Kína a látszat ellenére egyáltalán nem rázta le magáról a régi szokásokat, így továbbra is megállja a helyét az az általános vélekedés, hogy a nő feladata elsősorban örökösöket szülni a férfinak. "Egy férfi sok minden lehet a modern Kínában. Egy nőre viszont még mindig úgy tekintenek, mint akinek egy bizonyos ponton alkalmazkodnia kell" - jegyezte meg.

A kínai államnak is az az érdeke, hogy ne hemzsegjen az ország az egyedülálló férfiaktól és nőktől, hiszen az meglátása szerint társadalmi felforduláshoz vezethet. A kormány szócsövének számító People's Daily című napilap több vezércikkében is felhívta a figyelmet arra a veszélyre, amelyet az agglegények jelentenek a társadalmi stabilitásra nézve, tekintettel arra, hogy nős társaiknál hajlamosabbak bűncselekmények elkövetésére. A lap nem kímélte azokat a nőket sem, akik nem tesznek eleget "biológiai kötelességüknek", és nem vállalnak gyermeket. Az állami nyomásgyakorlás részeként 2007-ben az oktatási minisztérium felvette a hivatalos kínai szókészletbe a meglehetősen pejoratív "seng nu" (jelentése: maradék nők) kifejezést, amellyel azokat a nőket illetik, akik 27 éves korukig nem mentek férjhez.

A nők jogait védő kormányzati testület, a kínai nők szövetsége 2011-ben a Maradék nők nem érdemlik meg a rokonszenvünket címmel megjelent cikkében "tragédiának" nevezi, hogy miközben a lányoknak a továbbtanuláson jár az eszük, nem veszik észre, hogy öregednek és így egyre kevesebbet érnek, s mire diplomát szereznek, már olyanok lesznek, mint az "megsárgult gyöngy".

Még ha az érintettek vállat is vonnának az ellenük folyó állami hadjáratra, a szülők, különösen akiknek lányuk van, erre képtelenek. A házasság fontosságát igyekeznek gyermekükben tudatosítani, sokszor a jó viszonyt is felrúgva. Vang Hajling, a Válás kínai módra című bestseller írónője mikroblogján egyebek mellett anya-lánya történeteket oszt meg olvasóival. Egy egyke lány egyszer a következőképp fakadt ki a házasságot sürgető anyjának: "Minek ez a rohanás? Még csak 23 vagyok." Erre a válasz így hangzott: "Csak? Ha fiú lennél, mondhatnád, hogy +csak+, de lányoknál ez +márnak+ számít". Leta Hong Fincher, a Maradék nők: a nemi egyenlőtlenség újjáéledése Kínában című könyv szerzője pedig egy olyan kínai nővel készített interjút, akivel az anyja addig nem volt hajlandó szóba állni, amíg az nem talált párt magának.

A partnerbérlés így igazi mentsvár annak, aki nem akar hasonlóképp járni. Arról nincsenek pontos adatok, hányan is éltek már ezzel a lehetőséggel, az érdeklődés azonban rohamosan nő. A Taopaó adatai szerint 2012 és 2013 között 884 százalékkal emelkedett a világhálón a "bérelhető barát" kifejezésre történő keresések száma. Bár vannak bérelhető lányok is, a kínálat legnagyobb részét a férfiak teszik ki.

Steinfeld szerint a "barátbérlés", illetve szélsőséges esetben a férjbérlés egy olyan társadalom mellékterméke, amelyben döntő fontosságú a látszat, a méltóság megőrzése a külvilág előtt. "Ez az egész a szerepekbe való beilleszkedésről szól, hogy úgy tűnjön, csinálod, hogy ne okozz zűrzavart" - magyarázta Steinfeld. "A barátbérlés tényleg felszínes dolog. De Kínában a felszín számít. A szerep eljátszása a lényeg" - fogalmazott.