Infostart.hu
eur:
384.96
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 16. péntek Gusztáv

Ezért tiltja az iszlám Mohamed próféta ábrázolását

A Charlie Hebdo című francia szatirikus hetilap elleni szerdai terrortámadás elkövetői az újság által korábban közölt, Mohamed prófétát ábrázoló karikatúrákat akarták megbosszulni a vérfürdővel: az akció során kiabálták is, hogy "megbosszultuk a prófétát". A CNN amerikai hírtelevízió összefoglalta, hogy az iszlám vallás miért tiltja a próféta ábrázolását.

A lap az utóbbi években világszerte muszlimok tömegeit haragította magára Mohamed ábrázolásával, s ezt csak súlyosbította, hogy gyakran kedvezőtlen fényben tüntette fel a prófétát. A Charlie Hebdo szerkesztőségére 2011 novemberében gyújtóbombát dobtak, radikális honlapokon pedig az újság főszerkesztőjének lefejezésére buzdítottak.

A CNN által megkérdezett szakértők szerint az iszlám a próféta ábrázolásának tiltásával a bálványimádást akarja visszaszorítani, amely elterjedt gyakorlat volt az iszlám vallás megszületése előtt az arab világban. Az iszlám tanai szerint Mohamed ember, és a vallási vezetők kerülendőnek tarthatták egy földi halandó bálványként történő imádatát Allah helyett. Az utóbbi években azonban ennek a tiltásnak a betartatása végzetes fanatizmussá vált.

"Az egész a bálványimádás fogalmában gyökerezik" - mondta Akbar Ahmed, a washingtoni Amerikai Egyetem szakembere. Ennek megfelelően az iszlám a muszlimok által ugyancsak prófétaként tisztelt Jézus és Mózes ábrázolását is tiltja.

Az iszlám bizonyos tekintetben a kereszténységre való válaszként született meg, amelyről akkoriban úgy gondolták az új vallás alapítói, hogy azért tévedt rossz útra, mert Jézus Krisztusra Istenként, nem pedig emberként tekint. A vallás korai vezetői nem akarták ugyanezt a hibát elkövetni.

"Maga a próféta is tisztában volt vele, hogy ha az emberek meglátják az arcát, akkor hamarosan elkezdenek hozzá imádkozni, ezért ő maga is felszólalt az ilyen képek ellen, mondván, hogy +én csak egy ember vagyok+" - mondta Akbar Ahmed.

Hussein Rashid, a New York-i Hofstra egyetem professzora ironikusnak nevezte, hogy a kifogásolt Mohamed-ábrázolások esetében aligha bálványimádásról van szó.

A Charlie Hebdo egyik karikaturistája, Laurent Léger elmondta, hogy a céljuk nem a provokáció, mindössze nevetségessé akarják tenni a szélsőségeseket. "Lehet szó muszlim, zsidó vagy katolikus szélsőségesekről. Mindenki lehet vallásos, a szélsőséges gondolatokat és tetteket azonban nem tudjuk elfogadni" - tette hozzá.

Sok muzulmán azonban azon a véleményen van, hogy nem lehet viccet csinálni az általuk prófétaként és erkölcsi példaképként is tisztelt Mohamedből. "Ezeket a képeket Európában sokan nem bírálatként, hanem megfélemlítésként fogják fel" - hangsúlyozta Rashid.

A szunnita mecsetekben egyáltalán nincsenek emberábrázolások, az épületek falait rendszerint a Korán verseivel díszítik. Omid Safi, az amerikai Duke egyetem vallásszakértője szerint ennek ellenére vannak történelmi példák a próféta ábrázolására, különösen az iszlám más irányzataiban. A szakember tudatta, hogy számos ilyennel találkozhatunk Közép-Ázsiában, valamint a mai Törökország és Irán területén, egyedül az arab világban vették ilyen szigorúan ezt a tilalmat.

"Ha keletebbre megyünk az Arab-félszigettől, akkor a próféta művészi ábrázolásaival találkozhatunk" - jelentette ki Johari Abdul-Malik, az egyesült államokbeli Virginia egyik mecsetjének imámja, hozzátéve, hogy a muzulmán művészek által készített ábrázolások is számos alkalommal problémát jelentettek. "A hírnök" című, évtizedekkel korábban az arab világban népszerű filmben éppen ezért árnyékként ábrázolták Mohamedet.

Abdul-Malik ugyanakkor elmondta, hogy a Koránban nincsen olyan tilalom, amely a próféta ábrázolására vonatkozik. A szóban forgó cikkely mindössze a Hadíszban szerepel, amely a Mohamed életéről, személyéről és tanításairól, illetve más korabeli muzulmánok tetteiről és szavairól összegyűjtött közlések gyűjteménye.

A Hadísz a Koránnal szemben másodlagos fontosságú, a két szöveg közti ellentmondások évszázadokon keresztül tartó vitákhoz vezettek az ummán, vagyis az iszlám világközösségen belül - közölte a vallási elöljáró.

Címlapról ajánljuk
Grönland inkább Izland, mint Amerikai Virgin-szigetek

Grönland inkább Izland, mint Amerikai Virgin-szigetek

Az elmúlt napokban Grönland neve hirtelen a nagyhatalmi politika fókuszpontjába került. Washington egyre nyíltabban beszél szükségszerűségről, Koppenhága és Nuuk pedig szokatlan keménységgel mond nemet. A történelem pedig arra tanít minket, hogy motivált eladó nélkül ritkán van üzlet.

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×