Infostart.hu
eur:
364.91
usd:
326.52
bux:
0
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

Hatályba lép a globális fegyverkereskedelmi egyezmény

Hatályba lép szerdán a globális fegyverkereskedelmi szerződés, amelyet az Amnesty International (AI) emberi jogi világszervezet történelmi jelentőségű áttörésnek nevezett két évtizede folytatott emberi jogi kampányában.

Ez a szerződés megakadályozhatja, hogy egyes országok népirtás, emberiesség elleni bűncselekmény, háborús bűnök elkövetése és az emberi jogok súlyos megsértése céljából vásároljanak fegyvert - értékelte az AI közleményében a korszakos egyezményt.

"Amikor az Amnesty International aktivistái azon néhány ember között voltak, akik először javasolták a nemzetközi fegyverkereskedelem szabályozását a 90-es évek elején, egyesek még gúnyolódtak is az ötleten. Két évtizeddel később a szerződés jogerős valósággá vált: ez kemény munkájuk, kreativitásuk és elkötelezettségük ékes bizonyítéka" - idézte fel a kezdeteket Salil Shetty, a nemzetközi szervezet főtitkára, aki szerint a munka ezzel nem áll meg, mert a szabályozást be is kell tartatni.

"Eleget szenvedtek az emberek a világ minden pontján a fegyverkereskedelem miatt. Itt az idő, hogy a kormányok tettekkel igazolják elkötelezettségüket" - fogalmazott.

Az AI adatai szerint évente 100 milliárd dollárnyi forgalmat termel a nemzetközi fegyverkereskedelem, és a szabályozás hiánya miatt évente legalább félmillió ember hal meg, milliók kerülnek életveszélybe, milliókat erőszakolnak meg vagy kényszerítenek otthonuk elhagyására. Az egyezményt elfogadó kormányoknak olyan intézkedéseket kell bevezetniük, amelyek meggátolják, hogy ezek a "szörnyűségek" megtörténhessenek - áll a közleményben.

A szerződést már 60 ország ratifikálta, amelyek közül Franciaország, Németország, Olaszország, Spanyolország és az Egyesült Királyság a világ legnagyobb fegyverszállítói közé tartoznak. További 128 állam aláírta, de még nem iktatta törvényei közé az egyezményt. Közéjük tartozik a világ első számú fegyvergyártója és szállítója, az Egyesült Államok is.

A közlemény szerint az AI tovább dolgozik azon, hogy a ratifikálás mindenhol megtörténjen, és azok az államok is elfogadják a szerződést, amelyek egyelőre elutasítják, mint például Kína, Kanada, Izrael és Oroszország.

A nemzetközi szervezet emellett folytatja a fegyverkereskedelmi tranzakciók dokumentálását és feltárását. Példaként említi, hogy Irakban súlyos emberi jogsértések, Dél-Szudánban háborús bűnök és emberiesség elleni bűntettek történtek az utóbbi hónapokban, miközben mindkét országba szállítanak fegyvereket a nagyhatalmak. Hondurasba pedig, ahol az ENSZ felmérései szerint a legmagasabb az emberölések száma, több ország is szállít kézifegyvereket.

A globális fegyverkereskedelmi szerződést tavaly áprilisban fogadta el az ENSZ Közgyűlése. Ez az első olyan egyezmény a világon, amely szabályozza a hagyományos fegyverek szinte teljes készletét, beleértve a lőszereket és a robbanószereket is, és az emberi jogi szerződésekben meghatározott alapelveket megszegő államoknak megtiltja a fegyverszállításokat.

Címlapról ajánljuk
Csizmazia Gábor: a félidős választás tétje most az is, hogy jut-e további pénz Donald Trump iráni háborújára

Csizmazia Gábor: a félidős választás tétje most az is, hogy jut-e további pénz Donald Trump iráni háborújára

Az Egyesült Államok nem indít újabb támadást Irán ellen a félidős kongresszusi választások előtt – közölte Donald Trump. Az amerikai szavazóknak viszont ez elsősorban azért fontos, hogy ne tankoljanak drágán, és ennek a november 3-i félidős választásokon is jelentősége lesz – erről beszélt az InfoRádióban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa.

A lemorzsolódás nem „liberális blabla”, több lehetőség kell a tanároknak – Gloviczki Zoltán az iskolareform lehetőségeiről

Nahalka István oktatáskutató után újabb szakember fejtette ki véleményét az InfoRádióban a magyar iskolarendszer megújításáról. Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola rektora, Gloviczki Zoltán volt helyettes államtitkár, az Oktatási Hivatal korábbi vezetője úgy látja, a túl nagy szabadság és a túlszabályozottság sem viszi előre ezt a területet. Szerinte a legfontosabb az lenne, hogy több lehetőséget kapjanak a helyi közösségek, a tanárok és az iskolák.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×