Infostart.hu
eur:
364.73
usd:
326.47
bux:
142940.29
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

Akadozik a vasúti közlekedés Olaszországban

Jelentős késést okozott az észak-déli irányú olaszországi vasúti összeköttetésben a bolognai pályaudvarnál kedd hajnalban elkövetett szabotázs, amelyet az olasz közlekedési miniszter terrorcselekménynek nevezett.

A bolognai központi pályaudvar vezetékei mentén szándékos gyújtogatás történt. A tűz megrongálta a vonatforgalom irányításához használt kábeleket. Bologna az észak-déli vasúti közlekedés egyik legjelentősebb csomópontja. A tűzeset először fennakadást, majd késést okozott majdnem az egész olasz vasúti hálózaton az ünnepek előtti csúcsforgalomban.

Az ügyészség vizsgálatot indított ismeretlen tettesek ellen. Maurizio Lupi közlekedési miniszter szerint terrorista akció történt. Matteo Renzi olasz miniszterelnök szabotázsról beszélt és hangsúlyozta, hogy a múltban számos merénylettől sújtott Itáliában nem szabad mindjárt terrorizmust kiáltani.

Idén ez volt a hatodik szabotázs az olasz vasútvonalakon, decemberben pedig már az ötödik. December 2-án Firenzénél, december 16-án Torinónál, december 18-án Milánónál, hétfőn ismét Firenzénél rongálták meg az elektromos vezetéket, kábeleket, síneket, ami a vasúti közlekedés bénulását idézte elő. A hatóságok feltételezése szerint a szabotázsakciók mögött anarchista csoportokat állhatnak, vagy esetleg a NoTav olasz környezetvédelmi mozgalom, amely a Lyon-Torinó közötti nagysebességű vasútvonal megépítése ellen tiltakozik. A bolognai pályaudvaron NoTav feliratokat találtak. A NoTav négy tagját az olasz másodfokú bíróság december 17-én felmentette a terrorizmus vádja alól, de rongálásért több mint három év szabadságvesztésre ítélte őket, mert megrongálták és felgyújtották a nagysebességű vasútvonal építésénél használt gépeket.

Címlapról ajánljuk
A lemorzsolódás nem „liberális blabla”, több lehetőség kell a tanároknak – Gloviczki Zoltán az iskolareform lehetőségeiről

A lemorzsolódás nem „liberális blabla”, több lehetőség kell a tanároknak – Gloviczki Zoltán az iskolareform lehetőségeiről

Nahalka István oktatáskutató után újabb szakember fejtette ki véleményét az InfoRádióban a magyar iskolarendszer megújításáról. Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola rektora, Gloviczki Zoltán volt helyettes államtitkár, az Oktatási Hivatal korábbi vezetője úgy látja, a túl nagy szabadság és a túlszabályozottság sem viszi előre ezt a területet. Szerinte a legfontosabb az lenne, hogy több lehetőséget kapjanak a helyi közösségek, a tanárok és az iskolák.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Összeomlott Trump tűzszünete, a Nyugat terve miatt pánikol Moszkva – Híreink az orosz-ukrán háborúból kedden

Összeomlott Trump tűzszünete, a Nyugat terve miatt pánikol Moszkva – Híreink az orosz-ukrán háborúból kedden

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint Ukrajna betartotta a tűzszünetet, ennek ellenére a kezdeményezés az első pillanatban összeomlott – írja az RBK Ukraine. Az államfő kijelentette, hogy az első nap adataiból tisztán látszik, hogy Moszkvának nem szerel a tervei között az amerikaiak által bejelentett tűzszünet betartása, ami világosan jelzi, hogy a Kreml valójában nem érdekelt békében. Az orosz állami hírügynökség, a TASzSz idézte Nyikolaj Patrusev, Vlagyimir Putyin orosz elnök segédtisztjének vészjósló fejtegetését. A befolyásos politikus arról beszélt, hogy szerinte a Nyugat arra készül, hogy lezárják a Balti-tenger bejáratánál a tengerszorosokat, ami rendkívül fontos átjárót jelent az orosz tengeri kereskedelem számára. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×