Infostart.hu
eur:
364.83
usd:
326.49
bux:
142940.29
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

Hathatós segítséget ígért a fehérorosz elnök ukrán kollégájának

Fehéroroszország bármikor kész hathatós segítséget nyújtani Ukrajnának - erről biztosította Aljakszandr Lukasenka fehérorosz államfő ukrán kollégáját, Petro Porosenko elnököt vasárnap kijevi tárgyalásukon.

"Ahogy korábban mondtam: ha bármire szükséged van Fehéroroszországtól, mondd, és mi egy nap alatt teljesítjük a kérésedet. Bármit, amit az ukrán elnök kért, mi mindig megtettük, és ez így marad a jövőben is. Nemcsak a kereskedelmünk miatt, hanem mert szomszédok és rokonnépek vagyunk - idézte Lukasenka szavait az UNIAN ukrán hírügynökség a BELTA hivatalos fehérorosz hírügynökség jelentésére hivatkozva.

A fehérorosz államfő kiemelte, hogy az utóbbi időben az ukrajnai válság ellenére a két ország közötti kereskedelmi forgalom folyamatos növekedést mutat. Hangsúlyozta továbbá, hogy Kijevnek nincs semmilyen adóssága Fehéroroszországgal szemben.

Porosenko - sajtótitkárának tájékoztatása szerint - a találkozón köszönetet mondott fehérorosz kollégájának azért, hogy támogatja az ukrán állam területi egységét és azért is, hogy nem ismerte el a kelet-ukrajnai szakadárok által november 2-án rendezett törvénytelen választásokat.

Az ukrán elnök reményét fejezte ki, hogy újra lendületet kap a minszki folyamat, amely a kelet-ukrajnai fegyveres konfliktust hivatott rendezni. Megjegyezte, hogy a fehérorosz fél hatékony együttműködésének eredményeképpen mára a diplomáciai kifejezések közé bekerültek olyan fogalmak, mint a "minszki formátum", a "minszki megállapodások" és a "minszki jegyzőkönyv".

Szeptember 5-én és 19-én Minszk adott otthont a Kijev, Moszkva és az EBESZ képviselőiből álló úgynevezett kontaktcsoport, valamint a kelet-ukrajnai oroszbarát szakadárok egyik vezetője megbeszéléseinek.

Az első minszki találkozón tűzszüneti megállapodás született, ami azonban nem valósult meg, ezért a másodikon a fegyvernyugvás elősegítése érdekében jegyzőkönyvet írtak alá a felek, amelyben úgy rendelkeztek, hogy úgynevezett ütközőzónát hoznak létre a frontvonal mentén harminc kilométer széles sávban, ahonnan mindkét fél a középvonaltól 15-15 kilométerre vonja hátrébb a nehézfegyvereit.

Kijev december 9-én egyoldalúan újabb tűzszünetet hirdetett ki, amelyhez a szakadárok nem csatlakoztak. Vasárnap kijevi jelentések szerint négy ukrán katona sebesült meg a harcok övezetében a szakadárok támadásaiban.

Noha a szakadárok vezetői a hét közepén még sürgették a tárgyalások mihamarabbi folytatását, vasárnap a luhanszki "népi tanács" alelnöke közölte, hogy lemondták az aznapra tervezett minszki találkozót a kontaktcsoporttal.

Címlapról ajánljuk
A lemorzsolódás nem „liberális blabla”, több lehetőség kell a tanároknak – Gloviczki Zoltán az iskolareform lehetőségeiről

A lemorzsolódás nem „liberális blabla”, több lehetőség kell a tanároknak – Gloviczki Zoltán az iskolareform lehetőségeiről

Nahalka István oktatáskutató után újabb szakember fejtette ki véleményét az InfoRádióban a magyar iskolarendszer megújításáról. Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola rektora, Gloviczki Zoltán volt helyettes államtitkár, az Oktatási Hivatal korábbi vezetője úgy látja, a túl nagy szabadság és a túlszabályozottság sem viszi előre ezt a területet. Szerinte a legfontosabb az lenne, hogy több lehetőséget kapjanak a helyi közösségek, a tanárok és az iskolák.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Összeomlott Trump tűzszünete, a Nyugat terve miatt pánikol Moszkva – Háborús híreink kedden

Összeomlott Trump tűzszünete, a Nyugat terve miatt pánikol Moszkva – Háborús híreink kedden

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint Ukrajna betartotta a tűzszünetet, ennek ellenére a kezdeményezés az első pillanatban összeomlott – írja az RBK Ukraine. Az államfő kijelentette, hogy az első nap adataiból tisztán látszik, hogy Moszkvának nem szerel a tervei között az amerikaiak által bejelentett tűzszünet betartása, ami világosan jelzi, hogy a Kreml valójában nem érdekelt békében. Az orosz állami hírügynökség, a TASzSz idézte Nyikolaj Patrusev, Vlagyimir Putyin orosz elnök segédtisztjének vészjósló fejtegetését. A befolyásos politikus arról beszélt, hogy szerinte a Nyugat arra készül, hogy lezárják a Balti-tenger bejáratánál a tengerszorosokat, ami rendkívül fontos átjárót jelent az orosz tengeri kereskedelem számára. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×