Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Többszáz milliárdos csomagtervet ismertet Juncker

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke megkezdte az Európai Parlament (EP) szerda délelőtti strasbourgi ülésén annak a 300 milliárd eurós befektetésösztönző csomagtervnek az ismertetését, amelyet a munkahelyteremtés és gazdasági növekedés előmozdítása érdekében dolgozott ki az unió javaslattevő-végrehajtó intézménye.

Juncker idén júliusban, akkor még csak megválasztott, de hivatalba még nem lépett bizottsági elnökként a legfontosabb politikai céljainak ismertetése során tett említést a 300 milliárdos program tervéről. Az általa vezetett testület november elsejei hivatalba lépésekor megerősítette, hogy a részletes elképzeléseket még karácsony előtt leteszi az asztalra.

A befektetésösztönző csomag terve a köz- és magánszektor együttműködésének koncepcióján alapul, abból a feltételezésből kiindulva, hogy bizonyos közösségi források célzott felhasználása sokszoros értékű magánbefektetésekre bátorítja majd a piaci szereplőket, vagyis "pihentetett" pénzeket hoz az üzleti vérkeringésbe.

Így a 300 milliárd eurónak csak a töredéke lenne közpénz, az összeg zömét magánforrásokból teremtenék elő.

A terv szerint növelni kívánják az Európai Befektetési Bank és más európai hitelintézetek hitelezési képességét, illetve elő akarják segíteni a tagállamok infrastrukturális jellegű, illetve az egységes piac megteremtésének irányába mutató befektetéseit.

Juncker előterjesztésének elhangzása után az EP egyes frakcióinak vezérszónokai fejtik ki véleményüket a javaslatról.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×