Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 16. vasárnap Ábrahám

Törvényesítenék az azonos neműek élettársi kapcsolatát Szerbiában

Törvényesítenék az azonos neműek élettársi kapcsolatát Szerbiában a polgári törvénykönyv tervezete szerint, a dokumentum emellett számos más, fontos pontot is tartalmaz - írta pénteki számában a Vecernje Novosti című belgrádi napilap.

Az újságcikk - amely címében egyenesen az azonos neműek "házasságának" lehetőségéről beszél - beszámolt arról is, hogy a ptk. családjogi részében szerepel majd továbbá az, hogy az élettársi közösségben élőkre ugyanazok a jogok és kötelezettségek vonatkoznak, mint a házasságban élőkre, az azonos neműek élettársi közösségét pedig egy másik pont szabályozza. Pontos részleteket nem közölt a lap, de kiemelte, hogy már az is forradalmi újdonságnak számít, hogy szó van benne az azonos neműek kapcsolatának törvényesítéséről.

A törvénykönyv javaslata 400 szakaszt tartalmaz. Ezek között helyet kapott az egyházi és a polgári házasság egyenjogúsága, a béranyaság intézményének, valamint az eutanáziának a törvényesítése, az emberi klónozás, valamint a születendő gyermek nemének kiválasztását célzó orvosi beavatkozások tiltása, illetve a gyerekek fizikai bántalmazásának a tiltása.

Amennyiben elfogadják a törvénykönyvet a jelenlegi formájában, az államnak és az önkormányzatoknak kötelességük lesz pénzügyi, szociális és adóügyi lépésekkel serkenteni a születésszám növelését, például a háromgyerekes anyák a legidősebb gyerek 18 éves koráig havonta úgynevezett "demográfiai támogatást" kapnak majd. Emellett létrehoznának egy olyan alapot, amelyből az állam kifizetné az elmaradt tartásdíjakat.

A család és a gyerekek védelmében a polgári törvénykönyv elfogadását követően a ház- vagy lakástulajdonos szülő nem adhatja el vagy terhelheti meg ingatlanát a másik szülő írásos beleegyezése nélkül mindaddig, amíg a velük élő legfiatalabb gyerek nagykorúvá nem válik.

Amellett, hogy az egyházi és a polgári házasságot egyenlővé tennék, annak felbontását is szabályoznák. Lehetővé válna például a házasság semmissé tétele abban az esetben, ha annak megkötésekor az egyik házasulandó fél nem tudott vagy félrevezető információkat kapott a másik fontos tulajdonságáról vagy személyiségéről. Ilyen indokként a hosszan tartó, súlyos vagy veszélyes betegséget, az impotenciát, a szexuális irányultságot, a nemi identitást, a nő másik férfitól való terhességét és a "tisztességtelen" foglalkozást említette a Vacernje Novosti.

Szerbiának jelenleg nincs külön polgári törvénykönyve, a vonatkozó ügyeket az egyes törvények szabályozzák. A mostani dokumentumjavaslatot nyolc évvel ezelőtt kezdték el írni, a munkának pedig november végéig be kell fejeződnie. A tervek szerint jövőre közvitát tartanának, majd a törvényhozás elé kerülne, végül 2016-tól alkalmazhatnák.

Címlapról ajánljuk
Elkészült a katasztrófavédelem videója a busztragédiáról
szívszorító

Elkészült a katasztrófavédelem videója a busztragédiáról

A vasárnap hajnali, 12 halálos áldozatot követelő buszbaleset helyszínén a hivatásos tűzoltók, a mentőszolgálat és civil szakemberek összehangolt munkájára volt szükség a roncsok alatt rekedt utasok kiszabadításához – derül ki a katasztrófavédelem által közzétett összefoglalóból.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Épül a fenékküszöb Paksnál, indul a Tisza-kormány lakásépítési programja

Épül a fenékküszöb Paksnál, indul a Tisza-kormány lakásépítési programja

Elkezdődött a fenékküszöb építése és a betonelemek beemelése a Dunába Paksnál, a vízszint megemelésére gyors megoldást nyújtó bárkák elsüllyesztése pedig tegnap megkezdődött. Vitézy Dávid bejelentette, hogy elindítja a Tisza-kormány a Wekerle Lakásépítése programot amellyel megfizethető bérlakásokat és kollégiumi férőhelyeket létesítenének. Kármán András pénzügyminiszter arról számolt be, hogy az állam mintegy 100 milliárd forintot takarít meg az M6-os autópálya Érd és Dunaújváros közötti szakaszának üzemeltetésén, miután a kabinet felülvizsgálta a korábbi kormány által előkészített, rendkívül előnytelen koncessziós szerződést. Cikkünk folyamatosan frissül a Tisza-kormány döntéseivel vasárnap.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. augusztus 16. 13:46
×
×