Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 15. szombat Mária

Spanyol tervek alapján készül a lerombolt New York-i templom utódja

Santiago Calatrava világhírű spanyol építész tervei alapján húzzák fel a 2001. szeptember 11-i terrortámadásban elpusztult egyetlen templom utódját New Yorkban.

Az ikertornyok leomlásakor összezúzódott Szent Miklós görög ortodox templom munkálatai a hét végén kezdődtek meg a New York-i ground zero szomszédságában. A görög ortodox egyháznak és az építési területet birtokló kikötői hatóságnak több mint egy évtizednyi tanácskozás után sikerült megállapodnia abban, hogy a templomot ne a régi helyén, hanem a szeptember 11. emlékmúzeum közelében építsék fel.

Az egyház és az amerikai kormány képviselői a hét végén gyűltek össze a Szent Miklós Nemzeti Emlékhelyen, hogy megáldják az épülő - az eredetinél jóval nagyobb - új templom helyét. A Santiago Calatrava tervei alapján készülő épület 38 millió dolláros építési költségeit a világ különböző részeiből érkező felajánlásokból, köztük a görög kormánytól kapott 260 ezer dolláros támogatásból finanszírozzák.

A sztárépítész a The Wall Street Journal című lapnak nyilatkozva elmondta, reméli, hogy templom mindenki előtt nyitva álló hely lesz, amelyet a nap 24 órájában felkereshetnek a rászorulók. A fehér vermonti márványból és üvegből épülő kupolás templom, amelyet egyebek közt az isztambuli Aja Szofia (Hagia Sophia) inspirált, a tervek szerint 2016 végére, vagy 2017 elejére készül el. Az épület belülről megvilágított kupolája lenyűgöző látványt fog nyújtani sötétedéskor. A templom nem csupán az egyház hívei, hanem a ground zero látogatói előtt is nyitva fog állni.

A Szent Miklós görög ortodox templomot görög bevándorlók alapították 1916-ban és a 112 négyzetméteres épületben 1922 óta tartottak miséket. Az épület elpusztulását követően hosszas jogi vita kezdődött a New York-i és a New Jersey-i Kikötői Hatóság, valamint a görög ortodox egyház között az épület eredeti helyéről és az építési költségekről. A felek végül 2011-ben állapodtak meg az építkezés részleteiről.

A templomon kívül Calatrava tervezi a kikötői hatóság négymilliárd dollárból megvalósuló új épületét is a Világkereskedelmi Központ területén - adta hírül a The Guardian című brit lap internetes oldala.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Donald Trump amerikai elnök július 30-án történelmi áttörésként jelentette be, hogy a Hamász és a Gázai–övezet valamennyi palesztin fegyveres csoportja beleegyezett a teljes fegyverletételbe. A folyamat azóta alig halad. Bár most úgy tűnik, hogy a Hamász hajlandó megtenni az első lépést, Izrael a belföldi választási kampány miatt húzza az időt.

Már az osztrákok is menekülnek a tűz elől

Tűz ütött ki pénteken egy kelet-ausztriai erdőségben, a közeli településről mintegy százötven embert kimenekítettek, mintegy 100 méternyire a lángoktól - jelentette az ORF.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Nyilvánosságot látó felvételek alapján az ukrán fegyveres erők augusztus 12-13 között több orosz hadihajót - köztük a Fekete-tengeri Flotta jelenlegi zászlóshajóját - is megrongáltak Novorosszijszk kikötőjében. Mindeközben folytatódik a két harcoló fél között egymás gabonaszállítmányainak támadása, melyre Volodimir Zelenszkij ukrán elnök most tűzszünetet ajánlott. A fronton az orosz és az ukrán erők is területszerzésekről tesznek jelentéseket. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×