Infostart.hu
eur:
363.19
usd:
323.92
bux:
145471.12
2026. október 19. hétfő Nándor

Wikileaks: Malina Hedviget megverték

Az Egyesült Államok pozsonyi nagykövetségének 2006 októberében Washingtonba küldött diplomáciai távirata szerint is megverték Malina Hedviget. Az üzenetet az amerikai diplomáciai jelentéseket kiszivárogtató WikiLeaks portál hozta nyilvánosságra szerdán - írja az Új Szó című pozsonyi magyar napilap pénteken.

Az újság szerint a nagykövetség munkatársa a szlovák belügyminisztériumra hivatkozva 2006. október 10-én tájékoztatott az esetről: "A lány kisebb verést kapott, de igyekezett eltúlozni a sérüléseit, mert attól tartott, a valóság nem lesz elegendő ahhoz, hogy a rendőrség foglalkozzon vele" - áll a táviratban.

A távirat elküldésének időpontjában ugyan már lezárták a Malina Hedvig elleni támadás ügyében folytatott vizsgálatot, de a döntés még nem volt jogerős. Az őt ellátó orvosokat sem hallgatta ki senki a sérülések komolyságát illetően - erre csak 2007-ben, a főügyészségen került sor.

"Ha a távirat hiteles és szerzője valóban a belügyminisztériumban szerezte az információit, ez azt jelenti, hogy a szlovák belügyminisztériumban tudatában voltak annak, hogy a támadás megtörtént" - kommentálta a hírt Roman Kvasnica, Malina Hedvig ügyvédje.

"Azt, hogy védencemet megverték, maga a volt országos rendőrfőkapitány is elismerte egy 2007. július 23-án megjelent interjúban, és meggyőződésem, hogy ez sosem volt kérdéses számára. Csak arra nem adott magyarázatot máig sem senki, miért nem vizsgálták ki, hogyan is történt a támadás" - tette hozzá Kvasnica.

Malina Hedviget, aki immmáron kétgyermekes családanya, 2006. augusztus 25-én verték meg Nyitrán, állítása szerint azért, mert magyarul beszélt az utcán. Robert Fico volt szlovák miniszterelnök szerint a Malina Hedvig-ügy kísérlet volt kormánya lejáratására és hangulatkeltésre.

Robert Kalinák volt belügyminiszter azt állította: az eset nem történt meg, illetve másképpen történt, mint ahogy azt a lány állította. Azóta Malina Hedvig ellen folyik eljárás hamis tanúzás címén.

Címlapról ajánljuk
Generációváltás zajlik a magyar a gazdaságban

Generációváltás zajlik a magyar a gazdaságban

Tovább gyorsult a generációváltás a magyar cégvilágban: miközben 2025-ben már negyedik éve tovább csökkent a cégek és az új cégalapítások száma is, a fiatalabb generációk súlya tovább nőtt az új vállalkozásokban. A „Z” generáció lett a magyar cégalapítás új motorja az OPTEN elemzése szerint – erről beszélt az InfoRádióban Alföldi Csaba Tamás, a cég információs szakértője

Orbán Viktor: ma rombolás zajlik, és nem tudni, lesz-e ebből valaha építkezés

Az elmúlt 16 év kormányzati eredményeinek rombolásával vádolta a Tisza-kormányt Orbán Viktor, a Fidesz elnöke vasárnap Lakiteleken, a digitális polgári körök (DPK) első országos táborában, hozzátéve: jelenleg nem látszik, lesz-e a rombolásból valaha építkezés. Azt ígérte: december végére újjászervezett, versenyképes párt lesz a Fidesz.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×