Infostart.hu
eur:
361.81
usd:
317.21
bux:
141600.83
2026. július 21. kedd Dániel, Daniella

Kadhafi elhagyta a főhadiszállását

Moammer Kadhafi líbiai vezető azt állította, hogy taktikai lépés volt a rezidenciájául szolgáló Báb el-Azizíja épületegyüttes elhagyása.

Az al-Rai televízió szerdán közölte, hogy hamarosan közzéteszi teljes terjedelmében Kadhafi nyilatkozatát, amelyből egyelőre csak részleteket ismertetett. Kadhafi azt ígérte, hogy a hozzá hű erők "a győzelemig vagy a halálig, de ellenállnak az agressziónak".

A líbiai vezető hollétéről semmit nem tudni, s a nyilatkozatból az sem derült ki, hogy mikor hagyta el Báb el-Azizíját.

A felkelők politikai szerve, az Átmeneti Nemzeti Tanács közölte, hogy a Tripoliért vívott harcok három napja alatt több mint 400 ember vesztette életét, több mint kétezren pedig megsebesültek.

Címlapról ajánljuk
Sportközgazdász: Puskás óta erre várunk, Szoboszlai új szerződése a pecsét azon, hogy világszintű topjátékos

Sportközgazdász: Puskás óta erre várunk, Szoboszlai új szerződése a pecsét azon, hogy világszintű topjátékos

Jó helyen van Szoboszlai Dominik a Liverpool labdarúgócsapatánál – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Szabados Gábor sportközgazdász azután, hogy a magyar válogatott csapatkapitánya emelt fizetéssel 2031 nyaráig kötelezte el magát a tavalyi angol bajnokhoz.

Elkezdődött a Tusványos – Orbán Viktoron és Magyar Péteren mindenki szeme

Kedden elkezdődött a vasárnapig tartó 35. Tusványos, amelyen szombaton Orbán Viktor korábbi miniszterelnök is felszólal. Az új kormányfőt, Magyar Pétert azonban nem hívták meg, amit ő kedden is sérelmezett az Országgyűlésben, mondván, a rendezvényt több százmillió forinttal támogatták.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×