Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 15. szombat Mária

Ötven évvel ezelőtt kezdték építeni a hidegháború legkegyetlenebb szimbólumát

A keletnémet kommunista rendszer ötven évvel ezelőtt ezekben a napokban fektette le a Berlint közel három évtizeden át kettészelő fal alapját. Klaus Wowereit berlini polgármester felhívására szombaton délben egy percre megállt az élet, és a lakosság néma csenddel emlékezett meg a hírhedt fal áldozatairól. A média számos dokumentumot, korabeli riportot és kommentárt közölt a berlini falról, mintegy ellensúlyozva azt a tényt, hogy a felnövő nemzedék jelentős hányada még csak nem is hallott róla.

Walter Ulbrich, a keletnémet kommunista párt főtitkára 1961 nyarán egy sajtóértekezleten leszögezte, hogy senkinek sem áll szándékában falat építeni Berlin keleti és nyugati övezete közé. Pár héttel később, augusztus 13-án azonban rendőrök felügyelete alatt 155 kilométer hosszúságban drótakadályokkal választották ketté az egykori birodalmi fővárost, majd hamarosan megkezdték a fal építését, amelyet gyakorlatilag 1989 késő őszéig egyfolytában erősítettek, bővítettek.

Mindezt a kommunista országokban antifasiszta védőfalnak nevezték, és azzal indokolták, hogy megelőzi a hidegháború elfajulását, valójában azonban a keletnémet hatóságoknak már az 50-es években is egyre nagyobb gondot okozott az értelmiség és a jól felkészült szakemberek tömeges menekülése Nyugat-Berlinen át, ezért Moszkvával egyetértésben elhatározták az amerikai, a brit és a francia ellenőrzés alatt álló városrészek hermetikus lezárását.


Ennek ellenére nagyjából ötezer embernek sikerült nyugatra jutni - habár a keletnémet határőrök tűzparancsot kaptak minden menekülési kísérlet megakadályozására. Hivatalos adatok szerint a berlini falnál 136-an vesztették életüket, de az Augusztus 13. Munkaközösség nevű szervezet 1600-nál is több halásos áldozatról adott ki jelentést.

Az évforduló kapcsán ismét vita kezdődött arról, hogy a nyugati kormányokat mennyire érte váratlanul a fal megépítése, illetve a hírszerző szolgálatok milyen értesülésekkel rendelkeztek az előkészületekről. A német hírszerzés, a BND most nyilvánosságra hozta akkori értesüléseit, amelyekből kiderül, gyanították ugyan, hogy Kelet-Berlinben tenni fognak valamit az NDK fokozatos elnéptelenedésének a megakadályozására, de az építési munkálatok megkezdéséről csak a kommunista pártvezetés alig száz legmegbízhatóbb tagját tájékoztatták.

Mint az akkori hírszerzésnek, a jelenlegi fiatalságnak is csak ködös fogalmai vannak a berlini falról. A Forsa közvélemény-kutató intézet felmérést készített a 30 év alatti fiatalok körében, és kiderítette, hogy 70 százalékuk semmit sem hallott arról, mi történt 1961. augusztus 13-án Berlinben. Elgondolkodtató a tanulmány azon megállapítása is, hogy Berlin mintegy négymillió lakosának tizede ma is helyesli a fal megépítését.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Donald Trump amerikai elnök július 30-án történelmi áttörésként jelentette be, hogy a Hamász és a Gázai–övezet valamennyi palesztin fegyveres csoportja beleegyezett a teljes fegyverletételbe. A folyamat azóta alig halad. Bár most úgy tűnik, hogy a Hamász hajlandó megtenni az első lépést, Izrael a belföldi választási kampány miatt húzza az időt.

Már az osztrákok is menekülnek a tűz elől

Tűz ütött ki pénteken egy kelet-ausztriai erdőségben, a közeli településről mintegy százötven embert kimenekítettek, mintegy 100 méternyire a lángoktól - jelentette az ORF.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Nyilvánosságot látó felvételek alapján az ukrán fegyveres erők augusztus 12-13 között több orosz hadihajót - köztük a Fekete-tengeri Flotta jelenlegi zászlóshajóját - is megrongáltak Novorosszijszk kikötőjében. Mindeközben folytatódik a két harcoló fél között egymás gabonaszállítmányainak támadása, melyre Volodimir Zelenszkij ukrán elnök most tűzszünetet ajánlott. A fronton az orosz és az ukrán erők is területszerzésekről tesznek jelentéseket. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×