Infostart.hu
eur:
363.2
usd:
313.99
bux:
150552.7
2026. augusztus 14. péntek Marcell

A Szenátus is megszavazta az adósságplafon-emelést

Megszavazta kedden az amerikai Szenátus adósságplafon emeléséről szóló jogszabályt, amivel gyakorlatilag megoldódott a washingtoni kormány fizetésképtelenségével fenyegető belpolitikai válság. Barack Obama elnök, aki haladéktalanul aláírta a jogszabályt, azt mondta: ez csak az első lépés volt, a két párt képviselői együtt fognak dolgozni a deficit további csökkentése érdekében.

A Szenátus 74-26 arányban szavazta meg a 14,3 ezer milliárdos adósságplafon megemeléséről szóló kompromisszumos megállapodást, alig néhány órával annak veszélye előtt, hogy az amerikai kormány fizetésképtelenné váljon.

A Képviselőház hétfőn hagyta jóvá az adósságplafon emelését és a hozzá kapcsolódó deficitcsökkentő intézkedéseket.

A megállapodás értelmében 2013-ig kétezer milliárd dollárnál nagyobb összeggel emelik meg az adósságplafont. Ezzel párhuzamosan egyezség született egy 10 évre szóló, mintegy 1000 milliárd dolláros deficitcsökkentési tervről, amelyet egy további, még jelentősebb megszorítás követ majd.

Felállítanak egy kétpárti bizottságot, amelynek feladata, hogy a hálaadás napjáig (november 24-ig) javaslatot dolgozzon ki egy 1500 milliárd dolláros csökkentésről. Ha a testületnek nem sikerül teljesítenie ezt a célkitűzést, vagy a kongresszus elveti az elképzeléseit, akkor 1200 milliárd dolláros automatikus csökkentés lép életbe.

Továbbra is bizonytalan ugyanakkor, hogy a megállapodásba foglalt deficitcsökkentési intézkedések elegendőek-e ahhoz, hogy az Egyesült Államok a hitelminősítőknél megőrizhesse az AAA szintű adósbesorolását.

Ez csak az első lépés

Az adósságplafon emeléséről és a kiadáscsökkentésről szóló kompromisszum csak az első lépés volt, a demokratás és a republikánusok képviselői együtt fognak dolgozni a deficit további csökkentése érdekében - jelentette ki Barack Obama amerikai elnök kedden, a Fehér Ház Rózsakertjéből közvetített televíziós beszédében.

Obama hangsúlyozta, hogy a világ legnagyobb gazdaságának újjáépítése érdekében további lépésekre van szükség. Értésre adta, hogy egy adóreform kidolgozását várja el a kongresszus által felállítandó kétpárti kongresszusi bizottságtól, és ismételten hangsúlyozta, hogy "kiegyensúlyozott megközelítésre" van szükség, amelynek értelmében a gazdagok több adót fizetnek majd a deficitcsökkentés érdekében.

Az elnök rámutatott a munkahelyteremtés sürgősségére, és sürgette, hogy a kongresszus hozza meg az olyan gazdaságélénkítő döntéseket, mint a munkanélküliségi biztosítás meghosszabbítása, a Panamával, Dél-Koreával és a Kolumbiával kötött kereskedelmi megállapodások ratifikálása, és a polgári repülés finanszírozásáról szóló törvénynek még a törvényhozási szünet előtti jóváhagyása. Felhívta a figyelmet, hogy a gazdaság helyzetének javításáért mindkét párt felelősséggel tartozik.

A frissen elfogadott törvényt az elnök kedden már alá is írta.

A Fitch Ratings hitelminősítő kedden jelezte, hogy az Egyesült Államok a megállapodás nyomán megőrizheti a legmegbízhatóbb adósokat megillető AAA minősítést.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Van megoldás a kórházi ágyak ügyére Magyarországon – Sinkó Eszter az Arénában

Van megoldás a kórházi ágyak ügyére Magyarországon – Sinkó Eszter az Arénában

Magyarországon lakosságarányosan még mindig nagyon sok kórházi ágy van, miközben sokkal több beteget kellene egynapos beavatkozások keretében ellátni, sokkal több ápolási intézményre is szükség lenne a már magatehetetlen betegeknek – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Sinkó Eszter egészségügyi közgazdász, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központ programigazgatója.

Vitézy Dávid: itt a véghajrá az EU-pénzek ügyében, a projektek fele már teljesült

Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter tartotta a kormányzati tájékoztatót, mivel Magyar Péter miniszterelnök Paksra utazott. Mind a 124 mérföldkövet teljesíti Magyarország. Szélerőműves pályázat indul, kijelölték, hova lehet ilyeneket építeni. Elveszi a kormány az MKIF-től az egyik autópálya-szakasz üzemeltetését. Felfüggesztették számos kiemelt beruházás engedélyét. Szeptemberre a kormány elé kerül a KRESZ-módosítás.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×