Infostart.hu
eur:
387.04
usd:
331.47
bux:
116684.31
2026. január 12. hétfő Ernő

Barack Obama és Angela Merkel sem tudott Krakkóba utazni

Megérkezett Krakkóba a katonai repülőgép a légi szerencsétlenség áldozatául esett lengyel elnöki pár, Lech Kaczynski és felesége, Maria koporsójával. Az európai légi közlekedést megbénító vulkáni hamu miatt a gép kis magasságban haladt úti célja felé. Ugyanezen okból számos állam és kormányfő, köztük Barack Obama amerikai elnök és Angela Merkel német kancellár lemondta részvételét a temetésen.

Szombat éjfélig 20 állam vezetői, valamint az Európai Bizottság elnöke jelezték, hogy - korábbi ígéretük dacára - nem tudnak részt venni az egy hete elhunyt lengyel államfő temetésén.

Újabb bejelentés Barack Obama amerikai, Nicolas Sarkozy francia, Heinz Fischer osztrák, Angela Merkel német kancellártól, valamint José Manuel Barroso európai bizottsági elnöktől érkezett Varsóba, nem sokkal korábban pedig a brit trónörökös Károly hercegtől, David Miliband brit külügyminisztertől, XVI. Károly Gusztáv svéd királytól és Carl Bildt svéd külügyminisztertől, I. János Károly spanyol királytól és José Luis Zapatero miniszterelnöktől, Tarja Halonen finn, Valdis Zatlers lett, Mary McAleese ír elnöktől, II. Albert monacói nagyhercegtől, valamint Stephen Harper kanadai miniszterelnöktől.

Nem tud elutazni a krakkói temetésre a macedón elnök, a dél-koreai miniszterelnök, a japán alsóház elnöke, az indiai külügyminiszter, a mexikói külügyminiszter, Új-Zéland főkormányzója, a pakisztáni védelmi miniszter, valamint az egyiptomi kormány nemzetközi együttműködésért felelős minisztere sem.

Eredetileg 98 állam jelezte, hogy - különböző szinten - képviseltetni fogja magát Lech Kaczynski és felesége temetésén. Az eredeti terv szerint a Vatikán küldötte, Angelo Sodano bíboros mutatta volna be a szombat déli gyászmisét Varsóban, a Pilsudski téren. A lengyel légtér zárlata miatt azonban nem tudott Varsóba utazni. 

Az elnöki pár földi maradványait délután helyezik örök nyugalomra a Wawel-székesegyházban. A katedrális előtt már a kora reggeli órákban sokan gyülekeztek.

Címlapról ajánljuk
Erős védőpajzsot kapott Németország Izraeltől

Erős védőpajzsot kapott Németország Izraeltől

Németország számára a múltból fakadó kötelezettséget is jelent Izrael támogatása. A német belügyminiszter ezt Jeruzsálemben, Benjamin Netanjahu miniszterelnökkel egy újabb megállapodással erősítette meg.

Pontos előrejelzés a rettentő ónos esőről – riasztások, térkép

A nyugat felől érkező, jobbára összefüggő frontális csapadékzónából hétfőn az esti, éjszakai órákban előbb a Dunántúlon, később már a főváros tágabb térségében, kedd hajnaltól, reggeltől pedig az északkeleti, keleti országrészben is várható csapadék.
inforadio
ARÉNA
2026.01.12. hétfő, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Mibe fektessünk 2026-ban? Elárulta a világ legnagyobb alapkezelője

Mibe fektessünk 2026-ban? Elárulta a világ legnagyobb alapkezelője

Az év elején sok befektetőben megfogalmazódik a kérdés, hogy milyen stratégiával érdemes nekivágni az esztendőnek, mik lehetnek a jó befektetések, és mit érdemes alakítani a meglévő portfoliókon. A BlackRock éves kitekintése alapján papíron még mindig kedvező a kép, trend feletti növekedéssel és lazuló pénzügyi kondíciókkal, miközben az AI-sztori továbbra is középpontban van. Csakhogy közben ott a koncentráció csapdája, a feszített értékeltségek, és a bizonytalan kamatpálya, ami bármikor átírhatja a narratívákat. A jelentés egyik legérdekesebb üzenete nem az, hogy merre “kell” menni, hanem az, hogy 2026-ban hogyan érdemes túlélni a volatilitást úgy, hogy közben ne maradjunk le a nagy trendekről sem.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×