Infostart.hu
eur:
363.43
usd:
323.39
bux:
145215.89
2026. október 16. péntek Gál
Gold coin Stack On the table save money Taking care of money
Nyitókép: ArtRachen01/Getty Images

Új európai vagyonadó a láthatáron – íme az érvek

A leggazdagabbak kaphatnának egy 5 százalékos új adót a nyakukba, ám ennek gyakorlati megvalósításától még elég messze vagyunk.

Október 10-én startolt el az Adózzanak a gazdagok! elnevezésű európai polgári kezdeményezés (ECI), ami megpróbálja egy év alatt legalább egymillió uniós állampolgár aláírását megszerezni – olvasható az e heti HVG-ben.

Mint írják, a Thomas Piketty francia közgazdász által is támogatott kezdeményezés többek között azzal érvel, hogy a koronavírus-világjárvány és a sok helyen vele járó megélhetési válság első két éve alatt az összes új vagyonból 63 százalék (26 ezer milliárd dollár) jutott a leggazdagabb 1 százaléknak, míg csupán 37 százalék a világ többi részének. De azt is felhozzák, hogy

az EU-ban a legvagyonosabb 1 százalék négy és félszer több vagyont szerzett a válság óta, mint a társadalom alsó 90 százaléka összesen.

A fentiek miatt a leggazdagabbakra kiszabott 5 százalékos uniós vagyonadóból évente közel 250 milliárd euróra tehetne szert az EU, a pénzt pedig a kezdeményezők a zöld gazdasági átállást finanszíroznák, hiszen a klímasemleges gazdasági átállásnak óriási beruházásigénye van.

Persze az, hogy mindebből valóság legyen, elég messze van, ám Andor László, az európai baloldali progresszív pártok brüsszeli think tankje, a Foundation for European Progressive Studies (FEPS) főtitkára szerint az, hogy az Európai Bizottság befogadta a kezdeményezést, azt üzente, hogy van kompetenciája az ügyben.

Címlapról ajánljuk
Az EU-csúcs árnyékában – Nem elég, hogy lassú az EU gépezete, most van „mindenhol” választás is

Az EU-csúcs árnyékában – Nem elég, hogy lassú az EU gépezete, most van „mindenhol” választás is

Uniós versenyképesség, energiapiaci helyzet, migráció és költségvetés az aktuális témák a kétnapos uniós csúcson Brüsszelben. Az első napon már túl vagyunk, mi várható a folytatásban? Ezt kérdezte az InfoRádió Gálik Zoltántól, a Corvinus Egyetem docensétől.

Totyik Tamás: jelezném, azért nem teljes körűen adták vissza a pedagógusok sztrájkjogát

Jogsértően korlátozta a pedagógusok sztrájkjogát a magyar állam – állapította meg az Emberi Jogok Európai Bírósága. A Pedagógusok Szakszervezete a munkabeszüntetés feltételeinek újraszabályozását várja az ítélet nyomán. Totyik Tamás elnök szerint a sztrájk idején biztosítandó szolgáltatásokról a munkáltatóknak és az érdekképviseleteknek kellene megállapodniuk.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Kiderült, honnan jött a parancs, hogy szúrjanak ki Kijevvel, mérgesedik az amerikai-ukrán viszony - Pénteki híreink az orosz-ukrán háborúról

Kiderült, honnan jött a parancs, hogy szúrjanak ki Kijevvel, mérgesedik az amerikai-ukrán viszony - Pénteki híreink az orosz-ukrán háborúról

A Reuters hírügynökség amerikai és nyugati forrásokból úgy értesült, hogy a Fehér Házból érkezett az utasítás az Ukrajna által harctéri kommunikációra és drónműveletekre használt SpaceX Starshield műholdas rendszer korlátozására. A Newsmaxnak adott tegnapi interjújában Donald Trump amerikai elnök bírálta Volodimir Zelenszkijt, mondván, az ukrán elnök "nem olyan fickó, akivel [az Egyesült Államoknak] jó együttműködnie". Trump szerint Zelenszkij ugyan azt mondja, hogy le akarja zárni a háborút, ez nem igaz. "Nem vagyok Zelenszkij nagy rajongója" - tette hozzá. Vlagyimir Putyin orosz elnök tegnap kijelentette, hogy Oroszország válaszolni fog az energetikai infrastruktúráját ért ukrán támadásokra, és nem hagyja azokat megtorlás nélkül. "Nem kellett volna belekezdeni. Mielőtt megtették volna ezt a lépést, alaposan át kellett volna gondolniuk a következményeket" - vélekedett Putyin. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×