Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska
Nyitókép: Pixabay

Nagyot kaszáltak pünkösdkor a kiskereskedők

A pünkösd előtti napokban húsvéthoz viszonyítva is élénkült a kiskereskedelmi forgalom, amely azonban csak a negyedik negyedévre szerezheti vissza korábbi lendületét.

Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára a Kossuth rádióban arra is felhívta a figyelmet, hogy az időseknek fenntartott 9 és 12 óra közötti vásárlási idősáv utoló órája kihasználatlan, mivel a 65 felettiek döntően az első két órában vásárolnak. A harmadik óra egyben nehezíti a családok hagyományosan szombat délelőtti bevásárlását is - tette hozzá az OKSZ főtitára.

A szakember egyebek mellett arról beszélt, hogy a járványidőszak alatt folyamatosan változtak a vásárlási szokások, márciusban nagy felvásárlási rohamok voltak, de húsvétot követően egy kiegyensúlyozottabb időszak következett.

Az élelmiszerkereskedelemben a forgalom már a szokásos körüli, de például az iparcikkek vásárlásában a következő hónapokban csak óvatos növekedés várható, hiszen a vásárlók még mindig megfontoltak, és tartanak a koronavírus járvány hatásaitól.

Az elmúlt időszakban a forgalom csak a webáruházakban ugrott meg, különösen az elektronikus eszközök forgalma erősödött - jegyezte meg, hangsúlyozva, hogy számításaik szerint legfeljebb a negyedik negyedévre lesz újra élénk a kiskereskedelmi forgalom.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
Kiss Róbert Richard a magyar idegenforgalomról: osztrák mintára kellene változtatni

Kiss Róbert Richard a magyar idegenforgalomról: osztrák mintára kellene változtatni

Bécset és Budapest más környékbeli konkurensét nagyobb számban keresik fel azok a gazdagabb turisták, akik kikapcsolódásuk során megvásárolnak olyan termékeket, amelyeket egy átlagos turista nem tud vagy nem akar kifizetni – mondta az InfoRádióban a turisztikai szakújságíró, aki szerint Budapestnek az osztrák főváros lehet a követendő példa. Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség elnöke pedig arról számolt be, hogy hazánk tavaly duplaannyi vendéget fogadott, mint amennyien az országban élnek.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Magyar adóparadoxon: a szegény fizet, a gazdag nevet?

Magyar adóparadoxon: a szegény fizet, a gazdag nevet?

A hazai adórendszer jelentősen támogatja a felső néhány százezer vagyonosodását a nagy többség kárára. A hazai polgárság, vagy inkább tőkés osztály építése kimondott társadalom- és gazdaságpolitikai cél. Ennek egyik kulcseszköze az adórendszer, azaz a szegényebbek arányaiban több adót fizetnek, mint a (leg)gazdagabbak. Zsiday Viktor szerint érdemes némi finomítással a jelenlegi rendszert fenntartani, egyet értve a fenti célokkal. A „lecsorgás” elmélete azonban nemeztközi tapasztaltok alapján már megbukott. Hazai adatokon alapján is igazolható, hogy az elmélet itthon sem állja meg a helyét.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×