Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia
Doornenburg, 2017. július 28.Egy férfi ellenőrzi a rekeszekben sorakozó friss tojásokat egy gazdaságban a hollandiai Doornenburgban 2017. július 28-án. A holland hatóságok felfüggesztették a tojáskereskedelmet, mert néhány gazdaságban Fipronil rovarirtószerrel védekeztek a vörös atkák ellen. (MTI/EPA/Vincent Jannink)
Nyitókép: VINCENT JANNINK

Drágulhat a tojás

Az aszály miatt ugorhatnak meg a termelői árak, amit a fogyasztók is megérezhetnek.

Az aszály miatt dráguló takarmányok felfelé hajtják a tojás árát – írja a Magyar Idők. Az ágazati szereplőket összefogó szervezet szerint a termelőknek a megnövekedett költségeik miatt emelniük kell az átadási árakon, a fogyasztók ugyanakkor ennél kisebb mértékű drágulással találkozhatnak majd a boltokban.

Pákozd Gergely, a Tojásszövetség elnöke elmondta: míg az év elején korábban soha nem látott magasságokban járt a tojás ára a hazai és a nemzetközi piacon egyaránt, a nyár jelentős árcsökkenést hozott. A termelői ár ugyanakkor nagyobb mértékben csökkent, mint amekkorával a fogyasztók találkozhatnak a boltokban. A két árszint között egyre nagyobb a szakadék, ezért – vélekedett –

a jövőben elsősorban a termelői árak emelkedése indokolt.

„Ha azt mondjuk, hogy tíz százalékkal emelni kell a termelői árakat, az a valóságban tojásonként két forint drágulást jelent, szemben a négy forinttal, amit a fogyasztói árak tízszázalékos emelése jelentene” – fogalmazott Pákozd Gergely.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről
DPK

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

Miskolcon a digitális polgári körök gyűlésének vendége volt Orbán Viktor. Az esemény leginkább kérdezz-felelek formában zajlott, a megjelentek kérdezhettek a pártelnök-miniszterelnöktől. A Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, és ha eldöntötték, akkor áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér. Kijelentette, a Benes-dekrétumok ügyét rendbe kell tenni, a joghátrányt szenvedők segítséget fognak kapni. Jelezte, a Kassa-Miskolc gyorsvasút beleilleszkedne a kormány nemzetstratégiájába. Orbán Viktor felsorolta nagy terveit is, megnevezte közülük a legnagyobbat. Tényként jelentette ki, hogy Nyugat-Európa vezetői háborúba fognak menni.

Könyörgőre fogja az operatív törzs: nincs vége a télnek, visszatér a -20 fok

A meteorológiai előrejelzések alapján szombaton a Nyugat-Dunántúlon minimális ónos esőre, míg az országban többfelé ködre kell számítani, vasárnap estétől pedig újra extrém hideg, akár -15, -20 Celsius-fok is várható, elsősorban az északkeleti országrészben – közölte az operatív törzs szombaton.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×