Infostart.hu
eur:
385.23
usd:
330.7
bux:
119523.55
2026. január 14. szerda Bódog

18 méteres toronnyal toboroz a HungaroControl

Idén több zenei fesztiválon is bemutatkozott a HungaroControl, hogy népszerűsítse a légiforgalmi irányító szakmát. Legutóbb a Sziget Fesztiválon jártak – mondta az InfoRádiónak a társaság szóvivője, Szőke Katalin.

„Tudatos építkezésbe fogtunk. Szeretnénk egy munkáltatói márkát építeni, szeretnénk, ha a légiforgalmi irányító szakmát megismernék a nagyközönség, a fiatalok” - mondta a szóvivő.

„Minden évben indítunk képzéseket, szükségünk van rá. Van elég sok légiirányítónk – 183-an –, aki el tudják vinni azt a forgalmat, ami jelenleg megy, de ez egy elég feszített munkatempót jelent. Az elmúlt két évben több mint 30 százalékkal nőtt a forgalom a magyar légtérben, ami kimagasló szám, és egyáltalán nem jellemző Európában” - közölte Szőke Katalin.

„És természetesen a nyugdíjba vonuló kollégákat is pótolni kell. Ezért is szükséges a folyamatos toborzás” - tette hozzá.

A szóvivő elmondta, hogy körülbelül 500 jelentkező szükséges ahhoz, hogy egy 12-15 fős csoportot el tudjon kezdeni tanítani a cég.

„Ahhoz, hogy valaki bekerülhessen a HungaroControlhoz, az alapelőírás szerint egy érettségire és egy középfokú nyelvvizsgára van szükség. Bár jobb, ha a középfokúnál sokkal erősebb, a felsőfokúhoz közelít az aktív nyelvtudás. Ez nem egy teljesíthetetlen dolog, de számos egyéb képességre és készségre szükség van” - mondta a társaság szóvivője.

„A teljesség igénye nélkül nagyon fontos, hogy valaki nagyon jól tudjon koncentrálni, kiváló rövid távú memóriával rendelkezzen, nagyon jól tudjon összpontosítani, gyors döntéseket hozni, tűri a monotóniát, ugyanakkor képes akár egyik pillanatról a másikra is felpörögni” - sorolta.

„Tehát számos olyan készség és képesség van, amelyeknek ugyan egyike sem különleges, de a legjobbakat keressük, azokat, akikben ezek a készségek mind nagyon magas szinten vannak meg” - emelte ki Szőke Katalin.

Elmondta, hogy a jelentkezők szűrése egy több lépcsőből álló tesztsorozat és felvételisorozattal történik, ami körülbelül egy hónapig tart. Ha pedig valaki bekerül a képzésbe, akkor nagyjából két évig tart az a folyamat, amíg eljut odáig, hogy szakszolgálati engedélyt szerezhet.

„Vannak jelentkezőink szerencsére, de ez pontosan azért van, mert folyamatosan toborzunk. Megjelenünk egyébként a hagyományos módszerekkel is: ott vagyunk az állásbörzéken, hirdetéseket is megjelentetünk. Most idén először próbáltuk ki azt, hogy milyen fesztiválon megjelenni, és mennyire tud ez eredményes lenni” - tudatta a HungaroControl szóvivője.

A fesztiválokon a HungaroControl 18 méter magas tornyának 8 méteres magasan lévő ablakából bárki kiugorhatott az alatta lévő hatalmas felfújt párnára.

„A végszámot persze nem tudom, de azt már most látjuk, hogy a VOLT Fesztiválon és az EFOTT-on 1400-an látogatták meg a 18 méter magas tornyot, és ennyien ki is ugrottak. Úgy látjuk, hogy a Sziget Fesztiválon pedig naponta körülbelül 200-300 látogató jött el. Tehát egy nagyon nagy adatbázis áll majd a rendelkezésünkre, és reméljük, hogy közülük nagyon sokan fognak majd jelentkezni a képzésre is” - fogalmazott a HungaroControl szóvivője.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Madár István: érdemben csökkent az infláció decemberben

Madár István: érdemben csökkent az infláció decemberben

Madár István, a Portfolio vezető makrogazdasági elemzője értékelte a helyzetet az InfoRádióban. A decemberben mért éves árdrágulás alacsonyabb volt, mint a novemberi 3,8 százalékos érték, tehát egy „érdemi dezinfláció” volt látható decemberben.

A német vasút friss ellensége: „a sík terep”

Nyáron a hőség, télen a hó. A közös nevező a szélsőséges időjárás, amelynek következtében a nagy hagyományokkal rendelkező német vasút, a Deutsche Bahn a legnépszerűbből a legnépszerűtlenebb tömegközlekedési eszközzé vált. A politika és a szakmai szövetségek most magyarázatot követelnek.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×