Infostart.hu
eur:
386.29
usd:
331.69
bux:
118863.12
2026. január 13. kedd Veronika

Új diákhitel jöhet

Felmerült a diákhitel konstrukció kibővítése. A Diákhitel Központ vezérigazgatója szerint a szakképzésben résztvevők és a 40 év felettiek csoportjára terjeszthető ki a rendszer.

Konkrét termékfejlesztésről még nem tudni, de már gondolkodás van a diákhitel 3-ról, a tervek szerint OKJ-s képzésen résztvevőknek és 40 év felettieknek is lehet majd igényelni diákhitelt – erről is nyilatkozott Bugár Csaba, a Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatója a Magyar Nemzetnek.

A diákhitel 15 éve létezik, a diákhitel 2 pedig 4 éve. Előbbi szabad felhasználású, utóbbi kedvezőbb kamatozás mellett csak tandíjra költhető, és tavaly módosítottak azon is, hogy nem 35, hanem 40 éves korig igényelhető ez a termék.

Az elmúlt másfél évtizedben több mint 370 ezren vettek fel diákhitelt - közölte a júniusi évzáráskor a Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatója. Bugár Csaba hozzátette: 2015 végén már 134 ezren törlesztették a felvett diákhitelt, a törlesztést nem fizetők aránya pedig csökkent az elmúlt időszakban.

„Régebben mindig azt mondtuk, hogy három százalék alatti, most gyakorlatilag 2 százalék alatti, ami annak köszönhető, hogy most már nem félév után mondjuk fel, ha nem fizet valaki, hanem egy év után. Ez azért nagyon nagy könnyebbség, azt gondolom, mind az adós, mind a diákhitel számára. Hiszen a diákhitelnek van elég ideje, hogy megkeresse az ügyfelet, van külön csoport a társaságon belül, vannak regionális képviselőink, akik az egyetemekkel, főiskolákkal tartják a kapcsolatot, de nekik is külön munkahelyi feladatuk, hogy megkeressék és becsöngessenek az adósokhoz. Ennek jótékony hatása van, mert ez egészen más: a fiatalok azt az emailt nem olvassák el, a levelet kidobják, nem jelentik be a lakcímváltozást. Mi utánamegyünk, megkeressük őket, megtudjuk az életkörülményeit. De mivel hitelt nyújtunk, a hitelt illik visszafizetni. Megpróbálunk olyan lehetőséget ajánlani, hogy egy hosszabb, fix időszak alatt fizetheti vissza, ahhoz képest, hogy eddig semmit nem fizetett. Ebben jelentékeny előrelépés van” - mondta a Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatója.

További törlesztést ösztönző erő, hogy a nemfizető adósokat tömörítő úgynevezett KHR-rendszerbe a diákhitelt nem fizetők is bekerülnek, annak ellenére, hogy a Diákhitel Központ a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak adja át a nemtörlesztők ügyét a hitel felmondása után behajtásra. Tavaly egyébként alig több mint 1 százalék volt azok aránya, akiknek a hátraléka elérte a kritikus határt, és a NAV-hoz kerültek behajtásra. De sokan vannak olyanok is, akik előtörlesztenek: a Diákhitel Központ adatai szerint a legtöbben 7-8 év után visszafizetik hitelüket.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Éles politikai vita bontakozott ki Csehországban az Ukrajnának szánt lőszerszállítások miatt. A jelenlegi miniszterelnök, Andrej Babiš azt állítja: a korábbi kormány több száz milliárd koronányi fegyverüzletet bonyolított le úgy, hogy erről sem a parlament, sem a közvélemény nem kapott világos tájékoztatást. Petr Fiala volt kormányfő viszont azzal vádolja Babišt, hogy felelőtlen nyilatkozataival emberek és cégek biztonságát veszélyezteti.

Elemzők a kampányról és a siker útjáról: nagy a különbség a pártok stratégiája, de akár a támogatottsága között is

A kampány intenzív lesz, a választási részvételi hajlandóság pedig kulcsfontosságú – mondták az InfoRádió Aréna című műsorának vendégei. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója és Závecz Tibor, a ZRI Závecz Research vezetője ismertette a legfrissebb pártszimpátia-kutatásokat, arról is szó volt, milyen témák befolyásolhatják leginkább az április 12-i országgyűlési választás eredményét. Értékelték a pártok online és offline jelenlétét is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Súlyos csapás érte Ukrajnát, személycserék kezdődtek az ukrán elitben - Háborús híreink kedden

Súlyos csapás érte Ukrajnát, személycserék kezdődtek az ukrán elitben - Háborús híreink kedden

Oroszország tegnap hozta nyilvánosságra, hogy a pénteki, Ukrajnát ért Oresnyik-támadás azt a lvivi repülőteret érte, ahol többek között amerikai gyártmányú F-16-os vadászbombázók is állomásoztak korábban. A hétfői nappal az orosz-ukrán háború hivatalosan is átlépte a 1418 napos lélektani határt, azaz azt az időtartamot, ameddig a Szovjetunió Németországgal harcolt a második világháború alatt. Németország zöld utat adott a hazánk által is használt Lynx lövészpáncélosok Ukrajnába szállítására. Hajnalban súlyos támadás érte Ukrajnát - Kijevben elment az áram. A nap folyamán személycserékről szavazott az ukrán parlament: új védelmi miniszter, energiaügyi miniszter, technológiai miniszter és hírszerzési vezető is kinevezésre kerül. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×