Infostart.hu
eur:
385.69
usd:
332.47
bux:
121090.68
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt

Kerékpárút karácsonyra a Balaton-felvidéken

Vegyes forgalmú kerékpárút épült a Veszprém megyei Nemesvámos és Nagyvázsony között közel négyszázmillió forintból.

A 22 kilométer hosszú út átadása alkalmából tartott sajtótájékoztatón Navracsics Tibor, az Európai Bizottság kulturális, oktatási, ifjúságpolitikai és sportügyi biztosa úgy fogalmazott: a fejlesztés célja, hogy a Balaton-felvidék településeit kerékpárúttal kössék össze, és ne csak a munkába, valamint az iskolába járás céljából, de turisztikai szempontból is jól használható kerékpáros infrastruktúra épüljön ki.

Ez jelentős hozzáadott értéke lehet a környéknek, és növelheti a térség turisztikai vonzerejét is - tette hozzá. Veszprémből Nemesvámosig már 2013-ban elkészült a kerékpárút. A város fideszes polgármestere, Porga Gyula azt mondta, jó látni, hogy tovább folytatódnak a munkák. Arról is beszélt, Veszprémben térségi szemlélettel úgy gondolkodnak, hogy a város és a környékbeli települések lehető legszorosabb együttműködését alakítsák ki.

A települések összefogását emelte ki Kontrát Károly országgyűlési képviselő is, majd a községek polgármesterei mutatták be a beruházást.

Sövényházi Balázs, Nemesvámos független polgármestere elmondta, a 22 kilométeres szakasz jelentős részén - Nemesvámos és Tótvázsony belterületén, illetve Tótvázsony és Nagyvázsony közt Vöröstó és Barnag érintésével - alsóbbrendű, kis forgalmú közutakat kapcsoltak be a kerékpáros közlekedésbe. Emellett Nemesvámos, valamint Tótvázsony között 6,8 kilométeren teljesen új, a mezőgazdasági forgalom számára is használható kerékpárút épült.

A két település egyenként közel 200 millió forintos európai uniós forrást nyert el a beruházásra, még a 2007-13-as európai uniós ciklus támogatásainak terhére. Sipos Ferenc, Tótvázsony független polgármestere arról beszélt, keresik a forrásokat arra, hogy a településtől Balatonszőlősön át Balatonfüredre is folytatódhasson a kerékpárút építés.

Címlapról ajánljuk
Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.

Napelemes pályázat: február 2-től lehet jelentkezni, kijöttek a részletek

A kormány honlapján kijöttek a pályázat részletei: minden, már napelemmel rendelkező, vagy annak telepítését vállaló család 2,5 millió forintos vissza nem térítendő támogatást kaphat energiatároló rendszerek telepítésére. Egy két és fél oldalas formanyomtatványt kell kitölteni, a pályázatot február 2-től lehet benyújtani.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×