eur:
388.5
usd:
360.71
bux:
68568.49
2024. május 7. kedd Gizella

A vártnál lassúbb növekedést jósol az OECD

A vártnál lassúbb növekedést jósol a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet a világgazdaságban. Magyarországot illetően optimistább az OECD, mint az Európai Bizottság.

A globális gazdaság az idén 3 helyett, csak 2,9 százalékkal bővül, jövőre pedig 3,6 helyett 3,3-del, ennek oka pedig a feltörekvő országok és Kína gazdasági növekedésének lassulása - áll a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet legfrissebb prognózisában.

Az OECD szerint az euróövezet idén másfél, jövőre 1,8 százalékkal növekedhet. A magyar előrejelzés idén 3 százalék, jövőre 2,4, mindkét esetben magasabb valamivel, mint amit nemrég az Európai Bizottság prognosztizált. A Magyar Távirati Irodának nyilatkozó Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet magyar állandó képviseletének vezetője szerint az eltérés fő oka, hogy az OECD erősebb magyar külkereskedelmi dinamikával számol, mint az Európai Bizottság.

Cséfalvay Zoltán azt is hangsúlyozta, hogy az OECD sikerként könyveli el a külső kitettség csökkentését, és szerintük a belső kereslet, azaz a fogyasztás továbbra is meghatározó lehet, amit támogat a csökkenő munkanélküliség és az alacsonyabb személyi jövedelemadó kulcs is. Az idei, illetve a jövő évre is 2,5 százalékos GDP-arányos államháztartási hiánnyal számol a szervezet. Az államadósságot illetően idén némi növekedést várnak, de jövőre már prognózisuk szerint egy dinamikusan csökkenő államadósság pályára állhat át ország.

Hanganyag: Panulin Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.07. kedd, 18:00
Resperger István ezredes
a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Nagyot ralizott az OTP!

Nagyot ralizott az OTP!

Ázsiában felemás hangulatban telt a kereskedés hétfő reggel, ezt követően Európában a múlt heti esés után szép pluszban zártak a tőzsdék, és Amerikában is az emelkedésé volt a főszerep. A hét első napján idehaza a külkereskedelmi adatokra volt érdemes figyelni, külföldön pedig nem várható nagyobb piacmozgató esemény. A magyar tőzsdén is kedvező hangulatban telt a kereskedés, elsősorban az OTP-nek köszönhetően.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×