Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.1
bux:
0
2025. december 25. csütörtök Eugénia

Czibere: 190 millió a fogyatékos emberek ellátására

A kormány döntése értelmében az autistákat, illetve a fogyatékossággal élőket ellátó, civil fenntartású intézmények két pályázat keretében 95-95 millió forint támogatást kapnak - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára csütörtökön Csömörön.

Czibere Károly tájékoztatása szerint a pályázatok keretében 37, illetve 71 intézmény nyert el támogatást, a folyósítás szeptember végén kezdődik.

Az Egyenlő Esélyekért Alapítvány lakotthonában tartott sajtótájékoztatón az államtitkár hangsúlyozta, hogy azokat a nem egyházi és nem állami fenntartású intézményeket kívánják segíteni, amelyek folyamatos működésükhöz nem tudnak stabilan forrást biztosítani. Kiemelte, hogy a támogatással a biztonságos háttérhez kívánnak hozzájárulni, a pályázatokkal szeretnék kiegyensúlyozni a civil fenntartású intézmények működését.

Czibere Károly jelezte: ebben az évben a második pályázat esetében jelentősen emelkedett az egy intézményre jutó támogatás összege, "a támogatás reálértéke egy intézményre és egy fogyatékos emberre vonatkozóan jelentősen növekedett".

Az államtitkár megjegyezte, hogy ha arra lehetőség lesz, akkor 2017-től egy új finanszírozási rendszer váltaná fel a pályázatit. Ez folyamatos támogatást tenne lehetővé, s ezáltal még kiszámíthatóbbá tenné a működést - fogalmazott.

Szólt arról is, hogy a kormány az előző ülésen elfogadta az országos fogyatékosügyi program intézkedési tervét.

Felidézte: a parlament tavasszal szavazta meg a programot, amely a 2014 és 2025 közötti időszakra, középtávra határozza meg a kormányzati lépéseket, az intézkedési terv ennek a középtávú stratégiának a következő négy évre szóló lebontása. Elmondta, ez meghatározza a prioritásokat a szociális szolgáltatások, a képzés, a foglalkoztatás, az egészségügy területén.

Czibere Károly közölte: mivel az intézkedési terv rendkívül komplex és számos ágazat együttműködését igényli, a kormány döntött a fogyatékosügyi tárcaközi bizottság létrehozásáról, ez a koordinációs fórum végzi a kormányzati szintű összehangolást, az első ülése szeptemberben lesz.

Címlapról ajánljuk
Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

„A szeretet szót kell kicsit pontosítani, mert ténylegesen ilyenkor mindenki próbálja kifejezni a másik felé a szeretetét, ez benne van. De ez az Isten szeretetének az ünnepe, hogy ő szeret minket, mert megtestesült és eljött ez a mag. Hogy ebből adódóan mi is megpróbálunk egy hasonló gesztussal jelen lenni a másik életében, az a következmény” – mondta Blanckenstein Miklós az InfoRádió Aréna című műsorában, arra a kérdésre, hogy a karácsony egy katolikus pap szempontjából is a szeretet ünnepe-e.

Az űrből fognak ellenőrizni – ismertette az új, 20 pontos béketervet Volodimir Zelenszkij

Az ukrán elnök első alkalommal vázolta fel Ukrajna és az Egyesült Államok között megvitatott 20 pontos béketerv-javaslat főbb pontjait, amelyek szerinte alapul szolgálhatnak az Oroszországgal háború lezárását célzó jövőbeli megállapodásokhoz. A magyarokat is érintő vállalás is szerepel a tervezetben.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×