Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Európában erősít a kínai Huawei

A következő öt évben több mint ötezer új munkahelyet hoz létre Európában a kínai Huawei - idézi a vállalat képviselőit a kínai sajtó.

Az európai központjául Magyarországot választó, a világ második legnagyobb telekommunikációs felszerelésgyártójaként számon tartott cég a korábbi sajtóértesüléseket megerősítve bejelentette: a jelenleg 7700-as európai dolgozói létszámát 5500-zal növeli a következő években.

Az európai erősítést két fő szempont vezérli: egyrészt be akarja biztosítani helyzetét a kínai cég a versenytársakkal - így az Alcatel-Lucenttel és az Ericssonnal szemben, másrészt Európa az amerikainál kedvezőbb piaci feltételeket kínál számára. Az amerikai képviselőház titkosszolgálati állandó bizottsága ugyanis 2012-ben nemzetbiztonsági kockázatnak nyilvánította a céget, melyet azután több más ország is kizárt közbeszerzési eljárásaiból.

William Hszü, a Huawei vezető marketingstratégiai munkatársa kijelentette, hogy Európában a kutatás-fejlesztés terén emelik a dolgozói létszámot, mely a következő három évben a mostani duplájára, 1700-ra nőhet majd. Biztosan erősít majd a cég az olasz piacon, itt van ugyanis a világon az egyetlen mikrohullámú kutatás-fejlesztési központja.

A Huawei emellett szolgáltatási ágazatát kiterjesztve az európai vállalati ügyfeleknek nyújtana információtechnológiai megoldásokat és az európai telekommunikációs cégekkel kívánja szélesíteni kapcsolatát. A cég magyarországi terveiről egyelőre nincs információ.

A vállalat alapítója és vezérigazgatója Zsen Cseng-fej május elején újságírók előtt úgy nyilatkozott, hogy javítani szeretne a "titokzatos vállalatnak" bélyegzett Huawei megítélésén, és el akaja érni, hogy arra európai vállalatként gondoljanak rá az emberek. Zsen hozzátette: a terjeszkedés mellett a nem-kínai tehetségek bevonása is kiemelt szempont.

Címlapról ajánljuk
Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó
képek

Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó

Minden jel arra utal, hogy szélsőjobboldali ideológiák megszállottja volt az a férfi, aki szombat délután vaktában lövöldözni kezdett Krakkó főterén, és megölt hat embert – jelentette be szombat este Marcin Kierwinski lengyel belügyminiszter.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×