Infostart.hu
eur:
387.53
usd:
329.25
bux:
0
2025. december 26. péntek István

BÉT: az elmúlt napok esését korrigálta a piac

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 179,38 pontos, 0,95 százalékos emelkedéssel 18 992,96 ponton zárt csütörtökön.

A részvénypiac forgalma 5,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a gyengülő Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Az MTI által megkérdezett piaci szakértők szerint az elmúlt napok esését korrigálta a BÉT, és az enyhén optimista hangulatot a nemzetközi piaci környezet is támogatta.

Králik István, a KBC Securities üzletkötője kiemelte az OTP teljesítményét: a bankpapír 3,3 százalékkal erősödött azután, hogy az elmúlt néhány napban mintegy 10 százalékos értékvesztést szenvedett el a jövő évi költségvetési kiigazító csomagok bejelentésére. Hozzátette, hogy összességében kis forgalom mellett emelkedett egy százalékot a BUX, így a folytatásra nézve nem lehet következtetéseket levonni.

Német Sándor, a Buda-Cash Brókerház kereskedési igazgatója is azt hangsúlyozta, hogy nincs átütő erő a BÉT-ben, a csütörtöki enyhe emelkedés pedig az elmúlt időszak korrekciójaként értékelhető.

Véleménye szerint segítette az optimizmust Cséfalvay Zoltán gazdaságstratégiáért felelős államtitkár londoni pénzügyi elemzők előtt tett kijelentése is, miszerint Magyarország kész minden szükséges intézkedést megtenni annak érdekében, hogy kikerülhessen a túlzottdeficit-eljárás alól.

A Mol árfolyama 145 forinttal, 0,77 százalékkal 18 630 forintra csökkent, 675,4 millió forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 132 forinttal, 3,35 százalékkal 4078 forintra nőtt, forgalmuk 4,0 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom 2 forinttal, 0,51 százalékkal 398 forintra erősödött, forgalma 269,7 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 350 forinttal, 0,87 százalékkal 40 750 forintra emelkedett, a részvények forgalma 415,9 millió forintot ért el.

A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 127,4 millió forintos forgalom mellett 165 forinttal, 0,90 százalékkal 18 430 forintra erősödött.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1087,29 ponton zárt csütörtökön, ez 6,16 pontos, 0,57 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva.

Címlapról ajánljuk
Szemléletváltás nélkül nem megy: a mezőgazdaság a klímaváltozás nagy vesztese

Szemléletváltás nélkül nem megy: a mezőgazdaság a klímaváltozás nagy vesztese

A 2021 és 2024 közötti négy évből háromban hazánk területének 70 százalékát aszály sújtotta. Egy uniós jelentés szerint Magyarországon 2022-ben a biogazdálkodás mindössze a termőterületek 6,3 százalékán volt jellemző, miközben az EU 2030-ra 25 százalékos célt tűzött ki. Koczóh Levente András, a Green Policy Center senior klímapolitikai szakértője vázolta, milyen változtatásokra lenne itthon szükség.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×