Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 18. vasárnap Lukács

Mit jelent, ha nem miniszter vezeti az IMF-fel tárgyaló delegációt?

Az InfoRádió által megkérdezett közgazdászok szerint gyengítheti a magyar felet az IMF-tárgyalások során, ha nem miniszter áll a delegáció élén.

Pozitívum, ha Fellegi Tamás valóban az IMF-tárgyalásokra fordítja minden energiáját - mondta az InfoRádiónak Palócz Éva, a Kopint-Tárki Zrt. vezérigazgatója. Bár, tette hozzá, nem tudja, mennyiben befolyásolja Fellegi felhatalmazását, ha már nem miniszter. "Egy miniszternek egész apparátus áll a rendelkezésére, hogy az ügyeket vigye" - hozta fel magyarázatképpen.

Mellár Tamás, a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaság-tudományi Karának egyetemi tanára szerint az IMF-tárgyalás nehézsége attól függ, hogy a kormány hiteles gazdaságpolitikai programot állít-e össze. "Ha Fellegi Tamás marad a delegáció vezetője, akkor valamiféle rendkívüli felhatalmazást kell, hogy kapjon a miniszterelnöktől, hogy súlya legyen, mert ez egy nagyon nagy fontosságú kérdés" - tette hozzá.

Bod Péter Ákos, a Budapesti Corvinus Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára szerkezeti átalakításra is esélyt látott az IMF-tárgyalások miatt. "Az ügyek jelentős része ugyan a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz tartozik, hiszen nincsen pénzügyminisztériumunk, de azért el tudok képzelni olyan szerkezeti reformokat, amelyeket részben felajánl Magyarország az átalakulási folyamat finanszírozásának elősegítésére" - fogalmazott.

Bod Péter Ákos úgy vélte, hogy még a magyar delegációt is át lehet alakítani, ám az IMF-tárgyalások megkezdése után ez már nem volna szerencsés.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Tovább láthatók a felbecsülhetetlen és rejtélyes ritkaságok az Akadémián

A Magyar Tudományos Akadémia bicentenáriuma alkalmából rendezett 200 év kincsei című kiállítás tovább, jövő márciusig várja a látogatókat, akik olyan ritkaságokat tekinthetnek meg, mint a Szózat kézirata vagy a rejtélyes Rohonci kódex, de a 19. századi portréfestészet remekei is várják az érdeklődőket a patinás épületben.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×