Infostart.hu
eur:
363.84
usd:
318.85
bux:
144765.41
2026. július 22. szerda Magdolna

Opten: egyre több a végelszámolás

Szeptemberben minden idők harmadik legtöbb felszámolását és második legtöbb végelszámolását jegyezte fel az Opten céginformációs szolgáltató - közölte a a társaság.

A végelszámolások egy év alatt csaknem száz százalékkal emelkedtek, és az Opten szerint az ennek ellenére bejegyzett több mint négyezer új cég csak erősíti a válságjeleket.

Szeptemberben 1.967 céggel szemben kezdeményeztek fizetésképtelenségi eljárást a hitelezők. Ez minden idők harmadik legtöbb eljárása egy hónapban - csak idén júniusban (2.122) és júliusban (1.994) indult több eljárás. A felszámolások 4,7 százalékos éves növekedési üteme elmarad ugyan az előző hónapokétól, de a tavaly szeptemberi bázis az örökranglistán éppen a következő, negyedik legtöbb (1.879) felszámolást hozó hónap volt.

Az év eleje óta 12 százalékkal több céget borítottak be, mint egy évvel korábban, szeptember végéig 14.792 cég ellen indult felszámolási eljárás, ez 1.596-tal több, mint 2010 azonos időszakában.

Csorbai Hajnalka, az Opten stratégiai igazgatója szerint a sok kényszer-végelszámolás következményeként várható volt a felszámolások számának megugrása. Az újonnan közzétett felszámolási eljárások felénél kényszer-végelszámolás előzte meg a felszámolást.

Szeptemberben 2.261 vállalkozás bezárását kezdeményezték a tulajdonosok és a hatóságok, ez 99,7 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A végelszámolási dömping mögött a bírósági kényszereljárások nagy száma húzódik meg - mondja Csorbai Hajnalka.

Az első kilenc havi adatok alapján idén eddig 60,7 százalékkal több cégnél húzták le a rolót, mint tavaly ugyanebben az időszakban. A megindított 17.381 eljárás 6.570-nel haladja meg az egy évvel korábban kezdeményezett végelszámolások számát.

Szeptemberben 4.247 új céget jegyeztek be, ami ugyan csak 2,36 százalékkal több, mint egy évvel korábban, ám az Opten szakértője szerint a gazdaság állapotához képest túlzott optimizmusról árulkodik. A törvényi tiltások ellenére is sorozatban indítják a gyorsan fantomizálódó cégeket olyan személyek, vagy azok rokonai, akik korábban már több cég bedöntésénél jelen voltak tulajdonosként vagy cégvezetőként.

Az első kilenc hónapban 36.496 új vállalkozás indult, 4,8 százalékkal több, mint 2010 első háromnegyed évében.

Címlapról ajánljuk
Új vasúti híd épül Budapesten a Duna fölött – itt vannak a részletek

Új vasúti híd épül Budapesten a Duna fölött – itt vannak a részletek

Elkezdődik a Gubacsi vasúti híd 31 milliárd forintos fejlesztése, amely a Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv egyik fontos beruházása.

Újabb energiaválság szabadulhat a világra

A Hormuzi-szorosban a háború idején bevezetett iráni és amerikai blokádok után itt a harmadik: a Teheránnal szövetséges jemeni húszik közölték, hogy megtámadnak bármely tankert, amely szaúdi olajat szállít, azaz bejelentették a saját blokádjukat. Ennek nyomán több olajszállító hajó fordult vissza.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Az elmúlt napok hazai belpolitikai eseményeit az új köztársasági elnök keresése uralta, miután Polgár Judit visszautasította a jelölést, amit Török Gábor politikai elemző a Tisza-kormány első politikai kudarcának nevezett. A jelöltállítási folyamat így a parlament keddi ülésén folytatódott, emellett azonban több fontos javaslatot is tárgyaltak a képviselők. Szerdán 10 évre szóló vasútfejlesztési projektet jelentett be Magyar Péter miniszterelnök és Vitézy Dávid beruházási- és közlekedési miniszter, melynek keretében a teljes hazai vasúthálózat megújul majd. A délután folyamán dr. Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész bejelentette, hogy lemond tisztségéről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×