Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

ÁSZ: "kézben tartott" volt a tavalyi költségvetés

Az Állami Számvevőszék 34 javaslatot fogalmazott meg a tavalyi költségvetés végrehajtásának ellenőrzése után, ám a zárszámadás megfelelt a törvényi kritériumoknak.

Annak ellenére, hogy 2010 választási év volt, így két kormányzati ciklust is érintett, "kézben tartott" költségvetést volt a tavalyi - mondta Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke a büdzsé végrehajtásának ellenőrzése után. Hozzátette: nagy eredmény, hogy nem szállt el a költségvetés, ahogy 2006-ban és 2002-ben.

Becker Pál, a számvevőszék főosztályvezetője úgy fogalmazott: a zárszámadás megfelelt a törvény előírta kötelezettségeknek, sőt az elmúlt évekkel összevetve a dokumentum teljesebb volt, jobban megfelelt az előírásoknak.

Ennek ellenére a számvevőszéki jelentés hiányolja a többi között a hosszú távú kötelezettségvállalásokat, illetve - ahogyan Domokos László a sajtótájékoztatón is külön kihangsúlyozta - a zárszámadás prezentációja az elmúlt évekhez hasonlóan sajnos nem támogatta az átláthatóságot és az évek közötti összehasonlíthatóságot. Ezért a számvevőszék elnöke teljesebb körű, tartalmilag és formailag áttekinthetőbb zárszámadást kért az Országgyűléstől.

A tavalyi év költségvetési hiánya a jelentés alapján 2,1 százalékkal haladta meg a költségvetési törvényben meghatározott összeget. Az adóbevételek például, több mint 235 milliárd forinttal maradtak el a tervezettől az év közben bevezetett több új adónem ellenére.

Kritikaként fogalmazta meg a számvevőszék, hogy az állami vagyon nyilvántartása továbbra is hiányos, az Operatív Programokon belül pedig az Új Magyarország Fejlesztési-terv 32 törölt projektjével kapcsolatos kötelezettségvállalások rendezését és a támogatások visszakövetelésének módját sem tudták nyomon követni.

A jelentés kiemeli, hogy a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai, tehát a Nyugdíjbiztosítási Alap és az Egészségbiztosítási Alap a tervezett egyensúlyi helyzet helyett hiánnyal zárták a tavalyi évet.

Az Állami Számvevőszék 34 javaslatot fogalmazott meg, ezek közül 28-at öt miniszter számára. Ezek hat területet érintenek: a tartalékok kezelését, az egészségügyi finanszírozás rendszerét, az állami vagyonkezelést, az uniós támogatásokat, a lakástámogatások folyósítását, valamint a kormányzat vezetésének, szervezésének és ellenőrzésének hatásfokát.

Domokos László a 2012-es költségvetésre vonatkozó kérdésre válaszolva kitért arra is, hogy mivel a kormány is csak első olvasatban tárgyalta, a számvevőszék még nem kaptam meg a tervezetet, ám, mint mondta, nehéz költségvetési időszakra számít.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ezért nem tud nyugton ülni az ADHD-s gyerek

Ezért nem tud nyugton ülni az ADHD-s gyerek

Október az ADHD tudatosításának hónapja. Ezt az állapotot leggyakrabban a figyelemzavarral, a hiperaktivitással és az impulzivitással azonosítjuk. Bohács Krisztina intelligencia-kutató szerint egyre több tanuló és felnőtt érintett, miközben az iskoláknak és a családoknak a figyelmi nehézségek mellett a túlterhelődésre és az impulzív viselkedésre is fel kell készülniük.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×