Infostart.hu
eur:
362.2
usd:
322.1
bux:
145471.12
2026. október 16. péntek Gál

Van Rompuy: befejeződött az első gazdasági koordinációs szemeszter

Befejezettnek nyilvánították az Európai Unió tagországainak állam- és kormányfői csütörtökön az idén első ízben, de a tervek szerint ezentúl évente lefolytatott féléves gazdasági koordinációs eljárást, az európai szemesztert.

Ezt Herman Van Rompuy, az állam- és kormányfői tanács elnöke jelentette be a testület félévzáró találkozójának első napi megbeszéléseit követően.

Mint mondta, a magyar EU-elnökség alatt kipróbált eljárás részeként jóváhagyták az egyes tagországoknak külön-külön szóló gazdasági és foglalkoztatási ajánlásokat, amelyeknek a jövő évi költségvetésbe, illetve nemzeti reformprogramba iktatását valamennyi tagállam vállalta.

Új módszerről van szó, mert a tagországok vezetői most először tekintettek bele ilyen mélységben egymás gazdaságpolitikai teljesítményébe - hangsúlyozta az uniós politikus.

José Manuel Durao Barroso, az Európai Bizottság elnöke úgy vélte, a nemzeti felelősség felvállalását is jelenti az, hogy a tagországok elfogadták a hónap elején kiadott ajánlásokat. Üdvözölte, hogy a bizottság javaslatain a jóváhagyási folyamat során kevés változtatást tettek.

Van Rompuy jelezte, hogy a találkozó első napján csak gazdasági témákról tárgyaltak a tanács tagjai.

Úgy ítélte meg, hogy karnyújtásnyi közelségbe került az uniós pénzügyi stabilitás erősítését, valamint újabb gazdasági válságok megelőzését célzó hat új jogszabály elfogadása.

Az Európai Parlament aznap nem teljes egészében szavazta meg a jogszabálytervezetek tartalmát, de az uniós illetékes szerint a két intézmény között "több mint 95 százalékos" az egyetértés.

Herman Van Rompuy nem tett ugyanakkor utalást arra, hogy a tagországok tanácsa további engedményekre készülne az EP elvárásainak teljesítése érdekében.

A hat jogszabály kidolgozása a magyar elnökség egyik fontos célkitűzése volt, és az illetékesek korábbi egybehangzó közlése szerint az elnökség mindenképpen megtette, amit lehetett, akkor is, ha a végső szavazás átcsúszik a következő hónap első napjaira.

Bejelentette Van Rompuy azt is, hogy az állam- és kormányfők jóváhagyták az uniós szerződésmódosítás szövegét. Ez lehetővé teszi, hogy 2013-tól megkezdje működését a pénzügyi stabilitás biztosítására hivatott állandó mechanizmus.

Az elnök szerint mindez azt bizonyítja, hogy az EU "még ezekben a nehéz és aggasztó napokban" is képes arra, hogy tovább erősítse a Gazdasági és Pénzügyi Unió alapjait.

Barroso is azt hangoztatta, hogy a mostani döntések egyértelműen mutatják: az uniós országokban megvan a kellő akarat arra, hogy minden szükséges lépést megtegyenek az euró stabilitásának megőrzésére.

Szót váltottak a szintén ebben a félévben elfogadott uniós versenyképességi paktumról is. Van Rompuy a kormányfői értékeléseket úgy foglalta össze, hogy a résztvevők megítélése szerint az unió jó irányba tart ezzel a kezdeményezéssel, de a vállalások következő körében ambiciózusabbnak és konkrétabbnak kell lenni.

Pénteken egyebek mellett az uniós romastratégia és a Duna-stratégia jóváhagyásával, a horvát csatlakozási tárgyalások befejezhetőségének megállapításával, külügyi témákkal, továbbá a bevándorlás témakörében beállt változások következményeit boncolgató eszmecserével folytatódik a magyar félévet lényegében lezáró csúcsértekezlet.

Címlapról ajánljuk
„Budapest koszosabb, mint öt évvel ezelőtt” – egymásnak feszültek a fővárosi politikusok

„Budapest koszosabb, mint öt évvel ezelőtt” – egymásnak feszültek a fővárosi politikusok

Egymásnak feszülő politikusok és húsbavágó ügyek szerepeltek a Fővárosi Közgyűlés klímavédelmi, közlekedési és városfejlesztési bizottság csütörtöki ülésén. A Budapestet eluraló drogkérdésről hosszan vitáztak, és példák során kérték számon a hatékonyságot a fővárosi politikusok.

Közeledik egymáshoz Ukrajna és Magyarország Volodimir Zelenszkij szerint

Ukrajna és Magyarország közeledik egymáshoz, és a két ország kapcsolatában előrelépés tapasztalható - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Brüsszelben pénteken, Magyar Péter miniszterelnökkel folytatott megbeszélését követően.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Tisza-kormány: megy a harc az uniós kötségvetés körül

Tisza-kormány: megy a harc az uniós kötségvetés körül

Éles vita bontakozott ki az uniós csúcson, ahol Magyarország is a hat blokkoló tagállam közé került. Magyar Péter szerint az uniós költségvetési javaslat jelenlegi formájában nem fogadható el. Itthon a betegellátás elérte a határait, ezért a kormány rendszerszintű változásra készül, a szakminisztérium pedig szigorúbb ellenőrzést vezet be a kiszervezett állami feladatoknál. A Seszták-ügy már a NAV-ot is elérte, ahol menesztettek egy elnökhelyettest, az aranykonvoj ügyében pedig a strasbourgi emberi jogi bíróság indít vizsgálatot. A vagyonadó körül sem csitul a vita, hiszen a kamara többek között a szociális kata bevezetését javasolja, tizennégy szakmai szervezet pedig érdemi változtatásokat sürget.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×