Infostart.hu
eur:
363.45
usd:
324.18
bux:
143753.2
2026. október 15. csütörtök Teréz

Mi kell ahhoz, hogy teljesüljön jövőre a három százalékos hiánycél?

Az államháztartás nettó finanszírozási igénye 2010-ben a GDP 4,8 százalékát tette ki - mondta a Portfolio.hu elemzője. Madár István szerint a Széll Kálmán-tervben foglaltak teljesítése nélkül nem tartható a jövő évi három százalék alatti hiánycél.

A Nemzetgazdasági Minisztérium szerint az önkormányzatok tervezettnél magasabb hiánya és a központi kormányzat hiányának eredményszemléletű átszámítása miatt nem teljesült a tavalyi 3,8 százalékos hiánycél. A tárca azután ismertette a strukturális reform végrehajtásáról szóló dokumentumot, hogy a Központi Statisztikai Hivatal közölte: tavaly a GDP 4,2 százaléka volt a kormányzati szektor deficitje.

A kormányzati szektor tavalyi, a túlzott hiány eljárás (EDP) keretében az Európai Uniónak 2011. március 31-én jelentett hiánya 1.132 milliárd forint, a GDP 4,2 százaléka volt. A kormányzati szektor ESA-módszertan szerint számolt deficitje pedig az előzetes adatok szerint 1.153 milliárd forintot, a GDP 4,3 százalékát tette ki - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.

A minisztérium tájékoztatása szerint az eredményszemléletű egyenleget a tervezettnél kisebb szja-, illetve áfabevételek mellett a központi költségvetési szervezetek év végi szállítói tartozásának növekedése is rontotta. A tárca hangsúlyozta: a kormány irányítása alá tartozó szervezeteknél GDP-arányosan a vártnál jobban alakult a pénzforgalmi hiány.

2010-ben az államháztartás nettó finanszírozási igénye a GDP 4,8 százalékát tette ki - ez jelentősen magasabb annál a számnál, mint amit a kormányzat és a KSH is megjelölt az unió felé lejelentendő 4,2 - 4,3 százalékos hiányszám - mondta az InfoRádiónak a Portfolio.hu elemzője. Hozzátette: csak mérséklet korrekció figyelhető meg a költségvetési folyamatokban, és aggodalomra adhat okot a büdzsé helyzete.

Madár István szerint az egyenleget a válság és az azt követő kiigazító Bajnai-csomag együttes hatása formálta. Ez után az új kormány hajtott végre jelentős átcsoportosításokat, de ezek összhatása egyelőre nehezen ítélhető meg.

Hangsúlyozta: a Széll Kálmán-terv maradéktalan teljesítésére feltétlenül szükség van ahhoz, hogy a jövő évi három százalék alatti hiány teljesülhessen.

A kormány eddig inkább csak egyszeri bevételnövelő lépésekkel tudta a költségvetési hiányt elfogadható szinten tartani, sokkal kevésbé a kiadásokat csökkentő tartós lefaragásokkal, amelyek idén, illetve jövőre lesznek igazán hatásosak - mondta az elemző.

Hogyan jön össze a többlet?

A GDP két százaléka lehet idén az államháztartás többlete - ez is kiderült a Nemzetgazdasági Minisztérium által kiadott közleményéből. Erről Csiki Gergely azt mondta: a többlet abból adódik, hogy a költségvetési törvényben szereplő közel három százalékos hiányhoz hozzáadódik a magán-nyugdíjpénztári tagok átlépéséből származó nyugdíjvagyon, ami négy százalékos többletre hizlalja az egyenleget. Ebből a kormány kétszázaléknyi összeget a BKV és a MÁV adósságának az átvállalására, illetve ppp projektek kiváltására költ.

A Portfolio.hu elemzője szerint a legfőbb kockázatot a költségvetési törvényben szereplő hiánycél tartását övezi. Annak érdekében, hogy a két százalékos többlet teljesüljön idén, a kormánynak szigorúan tartania kell magát a három százalékos hiány teljesítéséhez.

Az első két hónap alapján nem túl biztatóak a költségvetési folyamatok - tette hozzá a szakértő, aki azonban úgy véli, összességében teljesíthető lesz a három százalékos hiánycél. Ehhez azonban arra van szükség, hogy ne szálljon el a következő hónapokban a büdzsé hiánya.

Csiki Gergely szerint egyértelműnek tűnik, hogy a 250 milliárd forintos stabilitási alapot a kormány nem kifejezetten a nemzetközi kockázatok kezelésére, hanem a költségvetés egyenlegének tartása érdekében hozta létre.

Hanganyag: Kaputa Júlia

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Határozott üzenettel érkezett Magyar Péter az uniós csúcsra

Határozott üzenettel érkezett Magyar Péter az uniós csúcsra

Fontos európai csúcs kezdődik Magyarország szempontjából, egyik ilyen téma a migrációs megbeszélés, a másik pedig a következő hétéves uniós költségvetési keret tárgyalása lesz, ugyanis sok-sok milliárd euróról lesz szó - közölte Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben csütörtökön.
inforadio
ARÉNA
2026.10.15. csütörtök, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×